Belföld

Lázárék berágtak a hatmilliárdos járműbeszerzés miatt

Úgy írták ki a tendert, hogy nem vették figyelembe a Miniszterelnökség szempontjait.

Szankciókat is kilátásba helyezett a Lázár János vezette Miniszterelnökség arra az esetre, ha nem veszik figyelembe szempontjaikat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) hatmilliárdos autóbeszerzésénél. A közbeszerzést ennek ellenére úgy írták ki, hogy nem várták meg a Miniszterelnökség jóváhagyását – értesült a HVG.hu.

A portál birtokába jutott leveleket a Miniszterelnökség államtitkára, Császár Dániel jegyzi. Egyebek mellett azt kifogásolja, hogy a kereskedők diktálják a feltételeket, a KEF az ajánlattevők piaci katalógusait fogadja be. A tárca azt javasolta, hogy a KEF maga határozza meg, hogy pontosan milyen felszereltségű autókat akar beszerezni, ne bízza azt a kereskedőkre.

Lázár János tárcája május 27-én és június 29-én is figyelmeztette a Főigazgatóságot, hogy nincs rendben a tervezett tender, ha nem javítják, a KEF főigazgatójának fegyelmi és kártérítési felelősségre vonását is kezdeményezhetik amellett, hogy visszavonják a közbeszerzést vagy jogorvoslati eljárást indítanak a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. Azonban épp a második levél keltezésének napján jelent meg a kiírás.

A Miniszterelnökség egyebek mellett kifogásolta, hogy nem kapnak nagyobb súlyt a környezetvédelmi szempontok, az értékelési szempontoknak pedig versenyszűkítő hatása lehet. A kiírást több ponton ellentétesnek találták a közbeszerzési törvénnyel is és az is problémás, hogy nem kötnének egyedi szerződéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik