Belföld

Az MTVA szerint nincs baj azzal, hogy gonosz tömegként mutatják be a menekülteket

A közmédia szerint az kiegyensúlyozott tájékoztatás, hogy csak panaszkodó emberek szólalnak meg.

Az állami hírcsatorna, az M1 a napokban több riportjában is törő-zúzó csordaként mutatta be az országon átvonulni igyekvő menekülteket – emlékeztet a 444. A riportokban főleg felháborodott helyieket szólaltattak meg, bevándorlókat még csak véletlenül sem, a több tízezer embert pedig sikerült egyetlen gonosz tömeggé összemosni, akik letapossák a vetést és más gazságokra is képesek mind, ahányan vannak.

A Helsinki Bizottság levélben jelezte kifogásait az MTVA vezérigazgatójának, Szabó László Zsoltnak. Az állami média sajtóosztálya válaszolt. Szerintük törekednek arra, hogy a lehető legtöbb szempontból mutassák be az eseményeket és „ilyen szempont az is, hogy egy térségre koncentrálódó ügyet a helyiek megszólaltatásával dolgozzanak fel”.

Vagyis az MTVA számára a „lehető legtöbb szempont”, hogy csak panaszos helyiek megszólalásai alapján ítéljék meg a jóval összetettebb kérdést, mint például ebben vagy ebben a riportban. A Helsinki Bizottság jelezte: a választ nem fogadják el, a kiegyensúlyozottsággal kapcsolatos kifogással a Magyar Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatójához fordulnak következő körben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik