Belföld

Semjénéknek nagyon sürgős titkolnivalójuk lehet

Alaposan megnehezítené a kormány a közérdekű adatigénylők dolgát, már jövő hétfőn meg akarják szavazni az erről szóló törvényjavaslatot.

Ahogy mi is beszámoltunk róla pénteken, a kormány alaposan megnehezítené azok dolgát, akik szeretnének belelátni a közügyekbe, köztük arra, hogy mire fordítják a közpénzeket – szigorítanák a közérdekű adatigénylések menetét. Az adatvédelmi és információszabadság-törvényhez tervezett módosító javaslatot Trócsányi László igazságügyi miniszter adta be. Ez egyebek mellett azt tartalmazza, hogy az adatigénylőktől pénzt kérhetnének az adatkérés teljesítéséért, megszűnne az anonim adatigénylés lehetősége, továbbá a szerzői jog által védett adatokba csak betekintést lehetne kérni.

A tervezet indoklásából nem derül ki, hogy miért van minderre szükség, a gyakorlatban viszont azt eredményezi a szabályozás megváltoztatása, hogy sokan nem mernek majd adatigényléssel fordulni az állami, önkormányzati szervekhez és intézményekhez. Ugyanakkor mindez valamiért nagyon sürgős a kormánynak: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Index értesülése szerint hétfőn már kezdeményezte is, hogy kivételes eljárásban tárgyalja a parlament a tervezetet és a vita már holnap elkezdődjön.

Semjén szerint ha jövő hétfőn nem kerülhet sor a zárószavazásra, az „a jogalkalmazást megnehezítené és fontos jogalkotói célkitűzések késedelmes megvalósítását eredményezné”.

Schiffer szerint aki közpénzre ácsingózik, ne pattogjon

Schiffer András, az LMP társelnöke a kormány lépésére úgy reagált, hogy a kabinet függönnyel akarja eltakarni a közpénzek útját, gátlástalanul számolná fel az átláthatóságot a törvénymódosítással. Azt mondta: az előterjesztés a vizes-VB-vel és az olimpiai pályázattal szemben is gyanút ébreszt, nem tartják elképzelhetetlennek, hogy „a legnemesebb olimpiarendezési szándékok mögött is puszta lopási igény áll”.

Aggályosnak tartja, hogy az adatigénylés költségét önkényesen határozhatnák meg a hivatalok, a szerzői jogokkal kapcsolatban pedig kijelentette: aki közpénzre ácsingózik, állami szervnek készít tudományos művet, nincs abban a helyzetben, hogy rendelkezzen annak nyilvánosságra hozataláról.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik