Belföld

Mégiscsak tudatánál lehetett Matolcsy, a DK fel is jelenti

matolcsy-gyorgy(960x640).jpg (Array)
matolcsy-gyorgy(960x640).jpg (Array)

Az ügyészség azzal védte a jegybankelnököt, hogy nem volt tudatos, amikor nem vallotta be jövedelmét. Csakhogy a pénz egy részét megtartotta, egy másik részét továbbutalta.

Még április végén jelentette fel a DK a Magyar Nemzeti Bank elnökét, Matolcsy Györgyöt és alelnökét, Gerhardt Ferencet amiatt, hogy milliós fizetéseket kapnak alapítványaiktól, amiket nem tüntetnek fel vagyonnyilatkozatukban. Az ügyészség azzal az indokkal utasította el a feljelentést, hogy Matolcsy és Gerhardt állításuk szerint jótékony célra ajánlották fel a jövedelmeiket, így azok „tudatukban saját jövedelemként nem jelentek meg”, nem lehet arra következtetni, hogy „a tudatuk átfogta volna”, hogy valótlan adatokat szolgáltatnak.

Csakhogy a Demokratikus Koalíció újabb közleményében azt írja: kiderült, hogy Matolcsy és Gerhardt még májusban módosították vagyonnyilatkozataikat, ebből viszont már az derül ki, hogy Matolcsy nem is a teljes összeget utalta tovább, hanem felvette a pénz egy részét. Ettől fogva már nem áll meg az ügyészség álláspontja – a párt szerint Matolcsy hazudott, amikor azt mondta, hogy a teljes összeg jótékony célra ment és az ügyészség is hazudott, amikor azt mondta, hogy Matolcsy nem lehetett tudatánál. Egy továbbutalás csak tudatos cselekedet lehet, ráadásul a jegybankelnök a pénz egy részét megtartotta, ami szintén nem megy tudatos döntés nélkül.

A DK ezért újra feljelenti Matolcsyt és felszólítja az ügyészséget a nyomozás azonnali újraindítására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik