Törökország rohamos fejlődésnek indult az utóbbi években, Isztambulban felhőkarcoló irodaházak nőnek városszerte, néhány havonta adnak át egy új metróvonalat és a gazdasági helyzetük is mondhatni, dübörög. A város népessége szokszorosa Budapestéhez viszonyítva, folyamatos, sosem szűnő nyüzsgésben tartják helyiek és turisták egyaránt. A belváros látképe alig húsz éve még helyenként középkori benyomásokat keltett: rengeteg koldus hevert az utcákon, a romlásnak induló halak szagát hozta-vitte a szél a kikötőből. Mára a helyzet sokat javult, de a szegénység és annak szélsőséges körülményei most is tetten érhetőek. Nem csoda, a több mint 14 milló ember lakta városban minden akad. Utcai képriport, főleg gyerekekről, Isztambulból.
Mit csinálnak a kiskorúak Isztambul utcáin? Általában, mint a legtöbb normális gyerek, pörögnek, mint a búgócsiga.
A szegényebb rétegek gyermekei viszont koldulni kényszerülnek itt is, mint sok másik országban. Menekültek is vannak közöttük, akiknek a sorsa látszólag az utcára van bízva.
Vannak gyerekek, akik a számolást már a teraszon gyakorolják a számlatömbön, így készülve a gyakran idő előtt elkezdett munkára.
Mások viszont ezzel a lehetőséggel élni sem tudnak, nemhogy iskolába járni.
Nyílvános helyeken, teraszok körül nagyon sok kis koldus jár-kel a török városban.
Rózsát árusító fiú az Istiklalon, Isztambul legforgalmasabb belvárosi utcáján hajnali 3 órakor. Jellemző, hogy egyikük sem lop el semmit sem a turistáktól, sem az árusok gazdag kínálatából. Néhány szál virágot, vagy egy csomag zsebkendőt ajánlanak aprópénzért. Kitartásuk időtlennek tűnik bármerre is találkozunk velük.
Van egy általános jelenség az utcagyerekek “foglalkozását” illetően; tangóharmónikás gyerekek lepik el főként a kisebb utcákat. A zenei élmény, amit ezek a kicsi hangszerek nyújtanak, másodlagos a látvánnyal szemben.
Rózsaszín, cicás, hercegnős ruhákba öltözött kislány a hangszer mögött, “teşekürler” – “köszönöm” felirat a kávéspoharán. Azokat az éveket, amiket munkával tölt ez a kislány gondtalan és felszabadult gyerekkor helyett, semmi sem fogja számára visszaadni.
A tilosban járni, mozgólépcsőkön játszani, melegben, szabadon – utcagyereknek lenni ugyanakkor elég kötetlen időtöltés is lehet.
Ez a kislány meglepően kicsi ahhoz, hogy munkára fogják.
Őszinte még, nem szeret a figyelem középpontjában lenni. Játékos ruhákba öltöztették őt is.
Néhány líra mindössze a doboz tartalma, ebből nagyon kevésre futja.
A legszomorúbb és egyben leginkább zavarba ejtő azon gyerekek látványa, akik teljesen egyedül az utcán ülve töltik idejüket. Úgy néznek ki, mint akiket a földhöz “ragasztottak”. Nem sírnak, nem akarnak elmenni sem.
Városi legendák szerint szélsőséges esetekben “felügyelőik” drogokkal érik el, hogy ott maradjanak a gyerekek, ahol hagyják őket. Aki a megfigyelésükre fordítja az időt, láthatja, hogy nincsenek teljesen egyedül mégsem, egyszer csak megjelenik egy idősebb lány, talán a nővérük, aki megszámolja a pénzt, ami a poharukba került és ismét eltűnik a forgatagban.
Művirágkoszorús dobos kislány. Magányos gyereknek tűnik ő is. Valaki, aki bevándorló is lehet, Isztambul talán csak egy állomás az ő és családja számára, vagy egy hosszú út végén érkezett ide, ki tudja.
Törökország az utóbbi években nagy fejlődésnek indult, azonban a szegénység problémáját ott sem sikerült megoldani még. Rengeteg a nélkülöző kiskorú, akikből az utcán válik halárus, zenész vagy magányos gyereknek álcázott koldus. Így a gyerekkor sokszor idő előtt lepereg, eltűnik a város percről percre változó forgatagában.
