Belföld

Hajdúböszörményi az év polgármestere

kiss attila (Array)
kiss attila (Array)

Az állampolgárok szavazták meg Kiss Attilát. A pécsi Páva Zsolt visszalépett, miután nyilvánosságra került egy belső levél.

Kiss Attila, Hajdúböszörmény fideszes első embere lett az év polgármestere, az ózdi Fidrus Péter az év alpolgármestere, a pécsi Lovász István pedig az év jegyzője. A díjakat a 21. Városi Polgármesterek Randevúja nevű rendezvényen adták át Pécsen.

A nyertesek személye egy internetes szavazáson dőlt el – ebből Pécsen például botrány is lett, a Pécsi Stop portál elfogott egy levelet, amit legalább egy önkormányzati cég dolgozói biztosan megkaptak. Ez arra buzdítja a dolgozókat, hogy szavazzanak Páva Zsoltra a versenyen. „Kérünk Benneteket, hogy lehetőségeitek szerint többször is szavazzatok!” – áll a levélben. Páva egyébként ezek után azt nyilatkozta, hogy „megdöbbenéssel értesült” minderről és visszalép a versenytől.

A díjakat Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Farkasné Gasparics Emese önkormányzati helyettes államtitkár és Szita Károly kaposvári polgármester adta át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik