Belföld

Anyázásba fulladt a Roma Önkormányzat sajtótájékoztatója

hegedüs istván (Array)
hegedüs istván (Array)

„A Quaestornál vannak problémák, nem itt” – mondták a vezetés mellett állást foglalók.

Balhéba fulladt az Országos Roma Önkormányzatnál tartott sajtótájékoztató – írja az Index.

Az ORÖ egyre mélyebbre süllyed, többet árt a magyarországi cigányságnak, mint amennyit használ – hangzott el az eseményen. A súlyos gazdálkodási botrányokkal terhelt szervezet újabb ügyeinek leleplezését ígérő tájékoztatót a Farkas Flórián Lungo Drom-elnökkel és az ORÖ aktuális vezetésével szemben álló Alternatív Vizsgálóbizottság tartotta, de megjelentek az elnök emberei is.

A folyamatosan nyilvánosságra kerülő botrányok miatt annyira felerősödtek az ellentétek, hogy már teljes működésképtelenségről lehet beszélni. Már a Fidesz is óvatos: bár korábban látványos gesztusokat tettek az előző elnök, Farkas Flórián felé, ma már nem állnak ki nyilvánosan sem mellette, sem az utódjául választott Hegedűs mellett.

Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom borsodi vezetője a tájékoztatón elmondta: Hegedüs rendszeresen saját családtagjainak adott munkát az ORÖ felügyelete alá tartozó programokban, feleségének, fiának, lányának és menyének 2012 és 2015 között összesen 29,5 millió forintot fizettek ki. Hegedüs viszont abszurdnak nevezte az összegeket, azt mondta az Indexnek, hogy ő összesen 600 ezer forint jövedelemmel rendelkezett 2014-ben, de nem beszélt arról, hogy ennél jóval magasabb összeget vett fel költségtérítésként.

A szintén a vizsgálóbizottsághoz tartozó Lakatos Oszkár arról beszélt, hogy az ORÖ részéről hamis, utólag elkészített jegyzőkönyveket adtak le, kamupapírokkal pótolták a hiányosságokat. Erre a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke, Gáspár Szilvia hangos „anyádat” felkiáltással válaszolt. Ezután kitört a balhé, a Hegedűs táborába tartozók alaptalan vádaskodásokról beszéltek és arról, hogy „a Quaestornál vannak problémák, nem itt”.

A Hegedüs mellett felszólalók szerint az sem baj, hogy az ORÖ-dolgozók és képviselők rendszeresen a saját családtagjaikat juttatják státuszhoz és jövedelemhez, közpénzen finanszírozott programok keretében. Többen attól tartottak, hogy a botrányok nyilvánosságra kerülése a felső politikai támogatást veszélyezteti, a fő érv pedig az volt, hogy senkinek nem szabad támadnia az Országos Roma Önkormányzat és a kormány közti keretmegállapodást, ami lényegében a Farkas Flórián vezette Lungo Drom és a Fidesz közti szövetséget jelenti.

Dancs Mihály azt mondta: ők is elismerik, hogy soha nem volt annyi pénz a cigányság felemelésére, mint a Fidesz alatt, a baj viszont az, hogy ezt a pénzt rosszul költötték el. Arról nem esett szó , hogy a botrányos pénzügyek hátterében mi áll – a gyanú szerint a Fidesz-Lungo Drom szövetség működése alatt a cigányság helyzetének javítására szánt pénzt és EU-s forrásokat nagyrészt politikai bázisépítésre és kifizetésekre fordították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik