Belföld

Hazugsággal vádolja Pákh Imrét az MNB alelnöke

Gerhardt Ferenc (Array)
Gerhardt Ferenc (Array)

Gerhardt Ferenc szerint Munkácsy Golgotáját még így is áron felül venné meg az állam.

Muszáj volt meglépni a híres Munkácsy-festmény, a Golgota védetté nyilvánítását, hogy nehogy valami jóvátehetetlen dolog történjen – mondta az Origónak Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

A lépésről a festmény tulajdonosának, Pákh Imre műgyűjtőnek az ’50-es évek államosításai jutottak eszébe. Gerhardt nem titkolja, hogy az eljárásban neki is része van, azt mondta: a tárgyalások során beállt véleménykülönbség nem volt áthidalható. Azt mondta: ő soha nem látta azt a szerződést és átutalási bizonylatot, ami igazolná, hogy Pákh hatmillió dollárnál drágábban vette meg a festményt, noha a műgyűjtő azt állítja, hogy ezt bemutatta.

Gerhardt szerint nem merülhet fel ebben a kérdésben a magyar állam elfogultsága, mert „ezen az alapon egy zsebtolvajt is csak külföldön lehetne elítélni”. Azt mondta: azt biztosan lehet tudni, hogy 1988-ban Julian Beck 47500 dollárért vette meg a Golgotát, amit 15 éve egymillió dollárért akart eladni a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Szerinte Pákh is ennyiért vehette a képet. Ennek ellenére hatmillió dollárt adna érte most az állam.

Az alelnök azt mondta: nem akarja meggyőzni Pákh Imrét arról, hogy nem ér a kép kilencmilliót, mert „tudom, hogy az általa előadott történet puszta kitaláció, és így nincs értelme további tárgyalásoknak”. Attól nem tart, hogy az állam lépése miatt ezentúl a műgyűjtők nem adnak kölcsön műtárgyakat magyarországi kiállításokra – szerinte az állam nem ellopta a Golgotát, hanem védetté nyilvánította. „Engem nem érdekel különösebben, Pákh Imre mit gondol rólam, de azt még egyszer leszögezném: soha nem mutatta be az említett dokumentumokat, és semmi olyan előzetes nyomásgyakorlás vagy fenyegetés nem történt, amiről beszél” – jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik