Belföld

Egymással pörölnek a szocialisták

hiller-istvan(650x433).jpg (Array)
hiller-istvan(650x433).jpg (Array)

Hiller Istvánnak nem tetszik a párt vezetése, miközben azon megy a perpatvar, hogy a Jobbikot vagy a Fideszt támadják-e erősebben.

Alkalmatlannak nevezte az MSZP mostani vezetését Hiller István korábbi pártelnök, jelenleg az Országgyűlés alelnöke. Sőt, a Magyar Nemzet szerint ez nem is egyszer történt meg, legutóbb épp egy hóeleji csillebérci zárt frakcióülésen. A lap szerint Tóbiás József pártelnökkel már megengedőbb volt, bár emlegette az ő felelősségét is.

Tisztújítás jövő nyáron várható a pártban, Hiller pedig nem lát alternatívát a pártvezetői posztra, csak Tóbiást. A pártelnök maga nem reagált a bírálatokra, de Gőgös Zoltán elnökhelyettes és Lukács Zoltán alelnök is elengedte a füle mellett a kritikát.

 

Fontos jel még, hogy a zárt ülésen a 14 fős országos elnökségből csak Tóbiás, Gőgös és Lukács voltak jelen, hiányzott két alelnök, Ujhelyi István és Márton Roland, valamint Botka László választmányi elnök is. A lap kereste az érintetteket, de nem kívántak nyilatkozni.

Az MSZP-ben nagy vita zajlik arról is, hogy megéri-e támadni az erősödő Jobbikot. Az egyik platform szerint igen, emlékeztetni kell a választókat a Jobbik korábbi radikális megnyilatkozásaira, a másik oldal szerint a Fidesz az igazi ellenfél, a Jobbik támadása pedig csak felértékelné Vona Gábor pártját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik