Belföld

Lázár nem szívesen épít kerítést, de az unió rákényszeríti

határzár, törökország (Array)
határzár, törökország (Array)

Az Európai Bizottság nem hagyott más megoldást Magyarország számára, mert nem lépett az ügyben - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Miniszterelnökség vezetője úgy fogalmazott: “nem szórakozásból, nem jókedvünkből” született döntés a határzárról, de Magyarország nem várhat, 150 ezer illegális bevándorló átvonulása ugyanis biztonsági kockázatot jelent Magyarországnak.

Közölte azt is, hogy a július 1-jei magyar-szerb közös kormányülésen készek konstruktív tárgyalásra az ügyben a szerb féllel. Egy újságíró felvetette, hogy milyen konstruktív tárgyalás képzelhető el úgy, hogy már döntöttek a kerítés felhúzásáról. A minisztere erre reagálve elmondta, hogy lehetséges, hogy a több országgal összefogva máshová helyezik a határzárt.

 
Fotó: Europress 

Kiemelte továbbá, hogy a legális belépés Magyarországra ezután is biztosított lesz.

A tárcavezető megerősítette azt a szerdai kormánydöntést, amely szerint Pintér Sándor belügyminiszternek elő kell készítenie a magyar-szerb határ lezárását. Ez egy négy méter magasságú, ideiglenes kerítéssel történne meg – ismertette Lázár János, aki indoklásul hangsúlyozta: Magyarország az illegális bevándorlás tekintetében rosszabb helyzetben van, mint Olaszország.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik