Belföld

Balog Zoltán továbbra sem tárgyal a Hír TV-vel, mert Simicska megbántotta a barátját

Az üldözött keresztényekért gyújtottak gyertyát Budapesten, a sétát kormányhoz közel álló civilszervezetek hirdették meg, az egyik szervező a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület volt. Itt kérdezett volna a Hír TV - írta meg az mno.hu.

“Az a helyzet, amíg az önök tulajdonosa az, aki megsértette a miniszterelnököt, aki jó barátom, addig önöknek nem tudok nyilatkozni. Nagyon sajnálom! “- válaszolt a Hír TV kérdésére a civilben lelkészi szolgálatot teljesítő Balog Zoltán az mno. hu szerint. A televízió arról érdeklődött, hogy az emberi erőforrások minisztereként miként egyezteti össze a gyertyagyújtást a kormány bevándorláspolitikájával.

Az egyik szervező a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület volt, ennek elnöke Balog miniszter, ezért szegezték (volna) neki a kérdést.

A résztvevők a Kálvin téri református templom elől indultak, érintették a Deák téri evangélikus templomot, ahonnan a Szent István-bazilikához vonultak.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik