Belföld

Plakátháború: „…ezen senki nem nyerhet, csak a Fidesz veszíthet”

plakatrongalas1(650x433).jpg (Array)
plakatrongalas1(650x433).jpg (Array)

A kormánypárt elkeseredett szélmalomharcot vív az utcákon, a bevándorlásellenes plakátok sokaknak nem tetszenek. Az ellenzék egy része azonban most is tehetetlen, így ők nem profitálnak a Fidesz-ellenes hangulatból.

A kormány úgy gondolta, jó ötlet magyarul üzenni a bevándorlóknak, akik, ha Magyarországra jönnek, nem vehetik el a magyarok munkáját. Sokan meg úgy gondolták, nem olyan jó ötlet ez az egész, ezért összefirkálják, leszaggatják azokat. A rongálásban élen jár a Kettős Mérce és az Y-GEN, az Együtt ifjúsági szervezete.

Nem megváltoztatjuk, eltüntetjük

Ez utóbbi szervezet valamiért nagyon rákattant az egyik plakátra, ami a Hősök tere mellett van. Ez egyike volt az első kikerülő kormányinformációknak, de nem sokáig maradt érintetlen, az aktivisták hamar leszaggatták. A rendőrök akkor bevitték őket, a plakátot pedig helyreállították – ideig-óráig. Tegnap ugyanis megint leszaggatták őket, kaptunk is képeket a helyszínről.

 Kép: Hír24

Zentai András, az Y-GEN ügyvivője a Hír24-nek elmondta, az akció után hiába maradtak ott, a környéken nem volt egyetlen rendőr sem, „amiért egy kicsit csalódott is vagyok”. Hogy ők miért letépik, miért nem lefestik a plakátokat, Zentai azt mondta:

„Ez politikailag közelebb áll hozzánk. Nem megváltoztatni, hanem eltüntetni akarjuk a kormány uszító és gyűlöletkeltő üzenetét.”

„A plakát egy médium, egy üzenet van rajta, egy politikai vélemény, mi pedig odatesszük a miénket” – magyarázta az együttös aktivisták és saját motivációját.

Az elmúlt pár napban több, különféle párthoz tartozó fiatal aktivistával beszéltem a polgári engedetlenség legújabb formájáról, egy névtelenül nyilatkozó Societas-tag (az ifjú MSZP-sek) azt mondta, „ezen senki nem nyerhet, csak a Fidesz veszíthet”, mármint szavazatot. Zentai másként látja. „Az Együtt szerintem mindenképpen profitál ebből. Három év van a következő választásokig, ha most azonnal nem is hoz szavazatot, az aktivisták és érdeklődők folyamatosan jönnek.”

Kiéneklik a sajtot?

A Vastagbőr és a Kétfarkú Kutya Párt egy másik utat választott. Nekik sem tetszenek a bevándorlásellenes plakátok, de ők nem leszaggatják, hanem újakat tesznek ki. Gyűjtést szerveztek, három nap alatt 25 millió forint gyűlt össze az ellenplakátokra. Kovács Gergő, a párt elnöke korábban a Hír24-nek úgy fogalmazott, még az is lehet, hogy elfogadnák Simicska segítségét a plakátolásban.

De ezzel a kétségkívül nagyon sikeres akcióval a Vastagbőr és az MKKP kiénekli a plakátrongálós sajtot az Együtt aktivistáinak szájából? – kérdeztem Zentaitól. „Ami ellensúlyozza a kormány gyűlöletkampányát, az számomra öröm”, mondta.

Erről lemaradt az ellenzék

„Az ellenzéknek tényleg nem nagyon hoz szavazatot, ők nem látszanak ezekben az akciókban, az emberek nem kötik az Együtthöz a plakáttépkedést. Ugyan megpróbáltak beleállni már az elején ebbe, elfoglalni a témát, de ez nem igazán sikerült” – mondta a Hír24-nek Reiner Roland, a Republikon Intézet elemzője.

 Orbán Viktor kordont bont 2007-ben
MTI / Illyés Tibor 

Az ellenzék ugyanígy azzal is megpróbálkozott, hogy a 2007-es kordonbontáshoz hasonlítsa a dolgot, mindkettő polgári engedetlenség, „de ott a képviselők kivonultak Orbán Viktorral az élen, most viszont nem látni olyat, hogy például Szigetvári Viktor vezetésével tucatnyi Együtt-politikus nekiállna plakátot rongálni”. Reiner szerint a mostani akciók már sokkal inkább köthetők a civilekhez, mint az ellenzéki pártok bármelyikéhez, a már említett Vastatgbőrös – Kutyapárt kezdeményezés miatt, „az ellenzék elszalasztotta ezt a lehetőséget” – tette hozzá.

Hoz? Visz?

A szakértő szerint nem lehet még egyértelműen megállapítani, kitől visz vagy kinek hoz szavazatot a mostani plakátkampány. „Ez nem olyan, mint a netadós tüntetés, nem érinti az emberek zsebét. Ez inkább a Kocsis Máté-féle drogtesztes ötlethez hasonlítható. Az emberek nem szeretik a kábítószert, ahogy a magyarok különböző felmérések szerint nem befogadóak, így a bevándorlókat sem, de az sok volt nekik, hogy kötelező drogteszt legyen, mint ahogy a Fidesz mostani stílusa is már sok az embereknek.”

Reiner szerint önmagában tehát a plakátok nem visznek szavazatot a Fidesztől, csak a Jobbiktól szerezhetnek területeket. „Nem szükségszerű a szavazatvesztés, ellenben a saját pozícióikat stabilizálhatják a jobboldalon.”

Orbán hallgat

Próbáltuk utolérni Orbán Viktor sajtósát, Havasi Bertalant, arra voltunk kíváncsiak, hogy mi a véleménye a miniszterelnöknek arról, hogy letépik, megrongálják a kormány plakátjait, a polgári engedetlenség egy formájának tartja-e. Nem kaptunk választ, így még mindig kíváncsiak vagyunk.

Egyébként egyre több fideszes már ízléstelennek tartja a kormány plakátjait, de Balog Zoltán miniszteren kívül nyíltan még senki nem merte kritizálni azokat, ő is csak Angliában. Orbán feltűnően hallgat, Havasi szóvivő is csak egyszer szólalt meg plakátügyben eddig. A miniszterelnök arab befektetőknek azt mondta, befogadó ország vagyunk, Havasi szerint viszont nincs ellentmondás a plakátkampány és a kormányfő kijelentése között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik