Belföld

Patent: halogatja a kormány a fellépést a nők elleni erőszak kérdésében

csalad-eroszak-bantalmazas(2)(210x140).jpg (Array)
csalad-eroszak-bantalmazas(2)(210x140).jpg (Array)

Az Isztambuli Egyezményt még mindig nem ratifikálták, ehelyett olyan javaslatot nyújt be a kormány, ami köszönőviszonyban sincs vele – véli a nőjogi szervezet.

A nőszervezeteket váratlanul érte, hogy Balog Zoltán miniszter országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a kapcsolati erőszak elleni fellépésről – írja a Patent Egyesület. Azt írják: a „nemzeti stratégiai célokat meghatározó” javaslat célja és koncepciója nem igazán érthető, a tartalmát pedig aggályosnak találják, noha üdvözlik, hogy a kormányzat intézkedést tervez a témában.

A szervezet álláspontja szerint a kormánynak figyelemmel kellene lennie az Isztambuli Egyezményben foglaltakra, de a javaslat sem annak szellemével, sem betűjével nincs összhangban. A javaslat figyelmen kívül hagyja a nők elleni és a párkapcsolati erőszak „természetrajzát”, azt, hogy az hatalmi egyenlőtlenségekből fakad, ehelyett abból indul ki, hogy az erőszakhoz „kapcsolati problémák vezetnek”, ezért szakszerű megoldási módok helyett a „lelki ellenálló képesség”, a „megküzdési módok” erősítését célozza.

Nem csökkent a halálos áldozatok száma

Aggasztónak tartják egyebek mellett azt is, hogy a hatékony fellépést a javaslat a költségvetési lehetőségekhez köti, ahelyett, hogy a szükséges intézkedésekhez biztosítanának megfelelő forrásokat. 2003-ban már született országgyűlési határozat a témában, a javaslat szerint az akkori célkitűzések „teljesítettnek tekinthetők”, noha ez egyáltalán nincs így: számos teendő van hátra a szakmai protokollok elfogadásától a szakemberképzésen át a menedékházak bővítéséig. A halálos végű cselekmények száma a határozat elfogadása óta eltelt 12 évben sem csökkent.

Rossz üzenetnek tartják, hogy a szakminisztérium nem konzultált a témával évtizedek óta foglalkozó nőszervezetekkel és azok szakértőivel, pedig a civil szervezetekkel való együttműködést az Isztambuli Egyezmény kifejezetten előírja. Az elmúlt évtizedre is jellemző volt, hogy a különböző kormányzatok jelentős késéssel hallották meg a szakmai üzeneteiket, ha egyáltalán meghallották. „A döntéshozók felelőssége és lelkiismerete elszámolni azzal, hogy hány áldozat esetében maradt el a szakszerű és hatékony segítség ennek következtében” – írják.

A szervezet az Isztambuli Egyezmény ratifikálását tartaná a leghatékonyabb fellépésnek és jelezték: nem tudják, mi a halogatás oka és jogi indoka. „Egy kormányzati munkacsoport több mint másfél évet dolgozott a ratifikálás előkészítésén, az esetlegesen fennálló akadályokat mára remélhetőleg sikerült elhárítani. A politikai akarat pedig csak döntés kérdése” – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik