Kiss Tibi (Array)
Belföld

A Quimby frontembere egy-két kretén magyart lecserélne néhány jó fej jöttmentre

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2015. 06. 11. 09:01

A bevándorlás szerinte összetett probléma, de dalt nem aktuálpolitikáról írna. Őt az emberben létrejövő emóciók izgatják. Arról, mit tapasztalt, amikor múlt héten néhány napot kórházban töltöttek a kisgyerekkel.

„Szoptatós anyák alszanak a kórház kövén a gyerekük mellett, a rendőrök meg közben plakátokat őriznek. Vajon lesz-e majd az a langyos eső, amely lemossa arcunkról a szégyent?”

A bevándorlásról azt mondja, biztosan idealista, de szerinte a „világ mindenkié”. Nem örülne, ha új vasfüggönyök, szögesdrótok és falanszterek világát alakítanák ki, mert különben „ránk emelik a bunkójukat a szegényebb, szerencsétlenebb rétegek. A menekültstátusz egyébként alapvető emberi jog. A kérdést nem lehet ilyen bután és demagóg módon kezelni”.

De ha már így, ő is átvált demagógba. Viccből kiszámolta, hány kórházi szobát lehetne rendbe tenni csak a plakátkampány 300 milliójából. „Úgy, hogy egy picit méltóbbak legyenek az anyákhoz, a gyerekekhez. Pótágy, függöny, ilyesmi. Apróságok. Kábé húszezret. Ehelyett itt van ez a probléma, ezzel a nagyon rossz üzenettel.” Mindez – szerinte – leginkább arról szól, hogy „a Fidesz visszakanalazzon a Jobbiktól némi emberanyagot”. 

Szerinte nemcsak az eltérő, hanem az azonos kultúrájú emberek egymás mellett élése is problémás. Magyarnak lenni szerinte nem születési privilégium, inkább döntés kérdése, ki mit tesz az országért. Sokak őse bevándorolt ide, ő például viking és egy-két kretén magyart szívesen lecserélne néhány jöttment jó fejre.

A bevándorlós demagóg szlogenek olyanok, mintha ő azt mondaná: nem engedi bölcsődébe a gyereket, mert még a végén elkap valami fertőzést. A veszélye tényleg megvan, a megoldás viszont nem az, hogy bezárja a kicsit a négy fal közé. Túl kellene lépni félelmeken, komolyan vitatkozni a pártoktól független szakértői fórumokon.

A Kivándorló bluesban felfestett sötét országképről úgy véli, nem az ország sötét, „hanem az, ahogy mi, magyarok bánunk vele és egymással”. Imádja az országot, amikor a dalt írta, akkor már elég dühös volt.

„Van ugye először a remény, a bizalom, utána a belassulás. Ezt követi a csalódottság, az apátia, a nihil. Hogy a fene fog ezzel foglalkozni.”

Belül viszont végigrágta valami apró fájdalom.

„Az érzés, hogy basszus, mégse lehet szó nélkül hagyni mindent, semlegesnek maradni, kivonulni. A folyamat viszont, amelynek ez a dal lett az eredménye, jóval hosszabb, mint hogy aktuálpolitikainak lehessen nevezni. A mindenkori szűk réteg a köz java ellen érvényesíti az érdekeit, nekünk meg annyi jut, hogy négyévente elmegyünk valamelyikre ikszelgetni.”

A Quimby hamarosan felvesz egy filmszerű színházi koncertet, amit Vanded Kashefi rendez. Kiss Tibi ironikusba vált, amikor bevallja, rendezőjük bevándorló, itt él vagy tíz éve, remek klipeket, filmeket rendez, elveszi a magyarok munkáját és „közben bombákat is gyárt. Egy titkos mecsetben lakik a Belvárosban, ahol szado-mazo orgiákat tart és hátrafelé nyilazó amazonokat elégít ki análisan, szegecses országalmával”.

További részletek a Mandineren.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.