Belföld

Kétharmadért se kell a Közgép

közgép (Array)
közgép (Array)

Azért zárták ki Simicska Lajos cégét, mert több száz millió forinttal a becsült költség alá ígért – írja a 444.hu.

A Közgép 238 millió forinttal olcsóbb ajánlatot tett egy közbeszerzésen a későbbi győztesnél, mire kizárták. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Grassalkovich út – Ócsai út – Haraszti út csomópontjánál a felüljáró felújítására írt ki közbeszerzést. Négy ajánlat érkezett.

A Közgép 430 milliósát kizárták, mondván, az ajánlattevő bizonyos egységárai túl alacsonynak bizonyultak „úgy a többi ajánlattevő, mint ugyanezen vállalkozó saját (korábbi) egységáraihoz viszonyítottan”.

A fővárosi önkormányzat közlekedési társaságának becslésénél a Közgép 37 százalékkal olcsóbban készült volna el a felújítással, de a 444.hu emlékeztet rá, hogy a BKK első körben becsült ára (921 millió) mintegy 150 millióval volt több a legdrágább ajánlatnál is.

Más kifogás nem volt a kizárás indoklásában, de a jelek szerint a BKK nem fogadta el az olcsó ár magyarázatára, hogy a felújítandó felüljáró csak másfél kilométerre van a Közgép telephelyétől és szerelőcsarnokától, így szállításra, tárolásra, felvonulásra alig kellene költenie.

Korában a Figyelő írt arról, hogy Közgép azzal tör majd borsot a kormány orra alá, hogy nagyon olcsón vállal munkát, így vagy neki kell nyernie, vagy a helyére lépő új kedvenceknek nem marad elég nyeresége „egyéb” célokra, arra, hogy abból  visszaadjon “a társadalom azon részének, akik hasonló preferenciával rendelkeztek, mint Orbán Viktor”.

A hetilap szerint Orbán és Simicska háborúja óta az állam és a Fidesz potentátjai tudják, hogy a vállalkozóval nem illik jóban lenni. A látszat az, hogy Orbán bünteti Simicskát. Az üzletember cégeinek már egyre inkább tilos megbízást adni, médiatermékeinek jobb nem nyilatkozni, aki ott hirdet politikai rosszpontot gyűjt be.

A Figyelő szerint azonban van egy olyan narratíva is, amely szerint nem csak Orbán osztja a tockosokat, valójában „egy igazán méreteset” az egykori gazdasági főhatalom visz be éppen a Fidesznek és a kormányzatnak. Simicska ugyanis már régóta ott van a piacon, a Közgép  alacsonyabb ajánlataival komoly kellemetlenséget okoz.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik