Belföld

Elveszik a képviselők nyaralását a bevándorlók

gulyás (Array)
gulyás (Array)

Rendkívüli ülésszakkal hosszabbítják meg a parlamentet egyebek mellett a jövő évi költségvetés, az adótörvények és az új határvédelmi rendelkezések miatt - mondta az InfoRádiónak Gulyás Gergely, a törvényalkotási bizottság fideszes elnöke.

Gulyás kifejtette, hogy az országgyűlési törvény, illetve a Házszabály lehetőséget ad arra, hogy rendkívüli ülésszak keretében az Országgyűlés az egyébként június 15-éig tartó rendes ülésszakot bármeddig meghosszabbíthassa.

Most úgy tűnik, hogy a költségvetés, illetve az azt megalapozó adótörvények elfogadása miatt két-három héttel fog tovább ülésezni az Országgyűlés, tehát a mostani állás szerint nagy valószínűséggel vagy június 30-án, vagy július 6-án lesz az Országgyűlés utolsó ülése – mondta a bizottsági elnök a rádiónak.

Gulyás szerint nagyon fontos törvényjavaslat még a Rogán Antal frakcióvezető által kommunikált bevándorlással kapcsolatos módosítás, amely szigorítaná a határvédelem lehetőségét.

A politikus közölte, azt szeretnék garantálni, hogy a déli határról érkezőket Magyarországnak ne kelljen minden ellenőrzés nélkül beengedni az Európai Unió területére. Hozzátette: keresik azt a jogi eszközt, ami az unió szabályaival nem ellentétes, de lehetővé teszi, hogy a menedékjogi kérelmet ne lehessen “ideiglenes fekete munkavállalási engedélyként” az Európai Unió bármely országában felhasználni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik