Belföld

Az egyik leghíresebb magyar festményen alkudozik az MNB és Pákh Imre

Golgota (Array)
Golgota (Array)

A kormány úgy hárommillió dollárral kevesebbet adna a Golgotáért, mint amennyit kérnek érte.

Pákh Imre kilencmillió dollárt kérne a Golgotáért, az MNB viszont csak hatot adhat. A műgyűjtő folyamatosan tolja a tárgyalásra adott határidőt, írja a Napi Gazdaság.

A lap keddi számában Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke azt mondta, az üzlet létrejöttének egyetlen akadálya van. “Mégpedig az, hogy Pákh úr lényegesen többet kér a Golgotáért, mint amennyit a kormányrendelet, a szakértői becslés és a piaci ár számunkra megenged.”

A Munkácsy Mihály festette Krisztus-trilógiából már csak egy elem, a Golgota van külföldi tulajdonban. Az ikonikus nemzeti alkotást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Értéktár program segítségével akarja megvásárolni Pákh Imrétől.

Az új határidővel kapcsolatban vevőként fellépő MNB-t képviselő testületi elnök szerint az alkufolyamat alakításához minden joga megvan az eladónak. A Golgota című Munká­csy-alkotás nem védett Magyarországon, azt Pákh Imre amerikai állampolgárként külföldről adta kölcsön a debreceni Déri Múzeumnak.

A Pákh Imrével folytatott tárgyalások során nagy súllyal esett és esik latba, hogy a trilógia másik alkotása, a Krisztus Pilátus előtt a közelmúltban magyar tulajdonba került. Az MNB Értéktár programja 5,7 millió dollárt fizetett a kanadai Hamilton Galériának a festményért – tette hozzá.

Gerhardt Ferenc a megvásárlandó képről elmondta, hogy azt eredetileg Bereczki Gyula műgyűjtő vette meg egy 1988-as aukción 47 500 dollárért. Ő volt a kép tulajdonosa, amikor 1995-ben a trilógia három darabját először kiállították a debreceni Déri Múzeumban.

A Golgota 1991-ben érkezett meg Budapestre. Komoly restaurátori munkát kellett elvégezni rajta, mert korábban tűzkárt szenvedett az alkotás, és szakszerűtlenül próbálták helyreállítani. Pákh Imre a feltételezések szerint 2004-ben vásárolta meg a képet. Az MNB alelnöke szerint az akkori, Pákh Imre által fizetett árat műkereskedői körökben egymillió dollár körüli összegre becsülik.

“A mostani vétel körüli tárgyalások során Pákh úr több esetben azzal érvelt, hogy ha nem tudunk megállapodni, akkor van egy másik vevője. Egy éve először egy amerikai alapítványra, most pedig egy Svájcban élő orosz milliárdosra, Vaszilij Anyiszimovra hivatkozott” – mondta az MNB alelnöke. Szerinte a kép a piacon szinte eladhatatlan. Egyrészt a mérete miatt, másrészt mert a trilógia különálló darabja nehezen vagy sehogy sem értékesíthető azután, hogy az Ecce Homót követően a Krisztus Pilátus előtt című alkotás is a magyar állam tulajdonába került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik