Belföld

Fidesz: Gyurcsány a bevándorlók oldalán áll

tuzson-bence(960x640).jpg (Array)
tuzson-bence(960x640).jpg (Array)

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc és pártja, a DK nem a magyar emberek, hanem a bevándorlók oldalán áll.

Ezt Tuzson Bence, a kormánypárti frakció szóvivője mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután Gyurcsány Ferenc a nap folyamán arról beszélt: szerinte emberiességi, keresztényi és európai uniós tagországi kötelessége Magyarországnak, hogy befogadja azt a rá jutó “hétszáz menekültet”, akiknek a befogadását kérte az EU az országtól.

Tuzson Bence reagálásában úgy fogalmazott: “nem szeretnénk, ha Magyarországnak sok tízmilliárd forintot kellene elköltenie” a gazdasági bevándorlók “eltartására”.

Szerinte Gyurcsány Ferenc DK-elnök a gazdasági bevándorlókat támogatja, szemben a külhoni magyarokkal, ezért válaszolnia kell arra a kérdésre, hogy “miért fontosabbak számára a gazdasági bevándorlók, mint a határon túli magyarok”.

A Fidesz frakciószóvivője emlékeztetett, hogy a kormány konzultációt kezdeményezett a bevándorlásról, ez dönti majd el az irányt. Jelezte azt a magyar törekvést, hogy a bevándorlással kapcsolatos kérdéseket az Európai Unió tagállamai nemzeti hatáskörben szabályozhassák.

“Azt szeretnénk, ha Európát meg tudnánk tartani olyannak, amilyen, és Magyarországot is meg tudnánk tartani olyannak, amilyen” – fogalmazott Tuzson Bence, megerősítve egyben azt a kormányzati álláspontot, amely szerint Magyarország nem támogatja a menekültek kötelező befogadására vonatkozó uniós kvótarendszer tervét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik