Belföld

Gyógyszert is a Gyermekétkeztetési Alapítványtól kapnak

A bátmonostori háziorvos a tehetősebbektől kapott hálapénzből váltotta ki az idősek gyógyszerét. A gyerekek megsegítésére is programot kezdeményezett.

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a szegények azért nem gyógyulnak meg, mert nincs pénzük kiváltaniuk a gyógyszereket. Ezen próbál segíteni a Baja melletti 1500 lelkes falu, Bátmonostor háziorvosa, Dr. Gyulai Magdolna – tudósít a Népszabadság.

A doktornő először kis dobozba gyűjtötte a hálapénzt, amit a tehetősebb betegektől kapott, majd abból váltotta ki a rászoruló idősek gyógyszerét. Tavaly szeptemberben egy újabb ötlettel fordult a Gyermekétkeztetési Alapítványhoz: a kicsik számára legalább akkora kárt okoz, ha nem kapják meg a szükséges gyógyszereket, mintha éheznének, ezért kidolgoztak egy kísérleti programot, hogy a szegény családokon is segítsenek.

A kísérleti programban az alapítvány havi 100 ezer forinttal támogatja a bevont családok gyermekeinek felírt gyógyszerek árát. A pénzt a háziorvos kezeli: a védőnővel egyeztetve kiválasztották a leginkább rászoruló 15 családot, ahol az egy főre jutó jövedelem a 40 ezer forintot sem éri el. A nekik felírt gyógyszerek árát a háziorvos fizeti ki a gyógyszerésznek.

A programot a Gyermekétkeztetési Alapítványnál sikeresnek ítélték, pályázatot hirdettek újabb települések számára. Többen javasolták, hogy a programot a 3000 főnél nagyobb és 1500 főnél kisebb településekre is terjesszék ki, mert mindenütt sok a szegény gyerek, de ez azon is múlik, hogy minél több támogatást ajánljanak fel az alapítványnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik