Belföld

Utcára vonultak az iskolát féltő neptunosok

Tuntetes-a-Neptunert(1)(960x640).jpg (Array)
Tuntetes-a-Neptunert(1)(960x640).jpg (Array)

Még Kunhalmi Ágnes is megjelent a tüntetésen, amit az iskolájukat féltő diákok és tanárok rendeztek.

Iskolájuk bezárása ellen tüntettek a Kossuth Lajos téren és az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt a XV. kerületi Neptun Általános Iskola tanulói, tanárai és szülői csütörtökön. A megszűnésre ítélt iskola melletti demonstráción Kunhalmi Ágnes MSZP-s politikus is megjelent, ami nem csoda annak tükrében, hogy nemrég arról írt a Hvg.hu, hogy egy fideszes politikus állhat az egész ügy mögött.

 

László Tamás polgármester ugyanis nagyon aktív kapcsolatokat épített ki Kínával (a kerületben is nagyszámú kínai él), és az a gyanú, hogy az iskola épülete egy magyar-kínai, még akkreditációval sem rendelkező iskolának kéne. Más vélemények szerint kínai gyógyászati központ költözne ide, megint mások egyszerű ingatlanmutyi sejtenek a háttérben.

A demonstráción mintegy százan vettek részt. Horváth Szilveszter, az intézmény tanítója, a tiltakozás főszervezője elmondta, arra kérik Balog Zoltán minisztert, hogy ne írja alá “a halálos ítéletüket, mert szeretnének életben maradni”. Annál is inkább – folytatta -, mert az iskolában olyan, súlyos tanulási nehézségekkel küzdő gyermekeket oktatnak, akiknek a fejlesztése nem megoldható más intézményben. Nem tűrik tovább, hogy a sorsukról a megkérdezésük nélkül döntsenek – mondta a főszervező az MTI szerint.

 

Mendrey László a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint a fenntartó nem érti meg, hogy az iskola “nemcsak kő és tégla, hanem humánerőforrás”. Utóbbit pedig nem lehet egyik pillanatról a másikra áthelyezni. Az iskolára szükségük van a gyerekeknek és a lakótelep társadalmának, ezért pedagógusként, szülőként és emberként is arra kéri Balog Zoltánt, hogy ne támogassa az intézmény bezárását – mondta a szakszervezeti vezető.

Rónáné Helle Mária, az iskola igazgatója azt mondta, hogy csütörtökön érdemi párbeszédet folytatott a tárca képviselőivel az intézmény jövőjéről, ezért abban reménykedik, hogy folytathatják az oktatómunkát. A résztvevők a Kossuth Lajos téren gyülekeztek, onnan vonultak a minisztérium elé, miközben a “Hajrá Neptun!” és a “Nem adjuk az iskolát!” jelszavakat skandálták. A magasba tartott transzparenseken a többi között az volt olvasható, hogy a “Neptun élni akar”. A tüntetés végén petíciót adtak át a tárca képviselőjének, Deák Bencének, a köznevelési államtitkár politikai tanácsadójának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik