Belföld

Tarlós BKV-s járatcsökkentést vizionál

bkv busz (Array)
bkv busz (Array)

Kisebbfajta csörte van a kormány és a főváros között az örök anyagi teher, a BKV finanszírozása körül, miközben Varga Mihály e-buszokat akar.

A kevesebb BKV-ra jutó támogatás miatt kesereg Tarlós István budapesti főpolgármester a Magyar Nemzet szerdai cikkében. Tarlós Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábbi origós interjújára hivatkozik, amiben Varga azt mondta, kiemelten foglalkoznának a BKV adósságainak átvállalásával és működésének finanszírozásával. Viszont Tarlós szerint a 2016-os költségvetésben 24 milliárd forint szerepel e célra, ami kevesebb az ideinél.

“Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a tulajdonos fővárosnak jelentősen ritkítania kellene a járatokat, és romlana Budapest tömegközlekedése” – indokolt Tarlós. A polgármester persze hálás a BKV 52 milliárdos adósságának rendezéséért, de a város a BKK és a BKV átszervezésével kész közlekedési programmal rendelkezik már.

 

Tarlós szerint az ő nagy ötlete volt a szerinte vízfejként működő Budapest Közlekedési Központ (BKK) megnyirbálása. Ez folytatódik, várhatóan újabb többszáz munkavállalótól szabadulnak majd meg. A BKV idei működéséhez azonban így is 15 milliárd forint hiányzik. Tarlós folyamatosan tárgyal Vargával, de szerinte nem merült fel, hogy a kormány ne támogatná a kötöttpályás fejlesztéseket vagy bármilyen vagyontárgyat kérne cserébe a támogatásért.

Varga az Origóban az elektromos buszflotta, márkanév és a Magyar Nemzet szerint az Evopro mellett lobbizik, csakhogy ennek a márkának csak midibusza van, ami kevés a fővárosi hálózatra. Varga a buszközlekedés kiszervezését is pedzegette, csakhogy ennek jelentős szelete már megtörtént.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik