Belföld

Keményen küzd a Jobbik a Normafa-törvény ellen

normafa(960x640).jpg (Array)
normafa(960x640).jpg (Array)

Legalább a törvény módosítását szeretnék elérni, illetve hogy érvényesüljenek majd a környezetvédelmi szempontok is.

A Jobbik a Normafa rendezésére vonatkozó törvény módosítását kezdeményezte. Hegedűs Lorántné, a párt országgyűlési képviselője szerdán elmondta, azt kérik, hogy vegyenek ki a jogszabályból minden olyan pontot, ami előjogokat biztosít. Csak a hatályos előírások legyenek irányadóak a teljes beruházással kapcsolatban és azok a környezetvédelmi szempontok maximális figyelembe vételével valósuljanak meg – tette hozzá.

Szerinte a zöldfejlesztésekhez, közlekedési beruházásokhoz nincs szükség a törvényre. Arra szólította fel a kormányt, hogy határolódjon el a XII. kerületi Fidesztől, MSZP-től és Együtt-PM-től, akik szerinte “offshore-nagykoalíciót” alkotnak a beruházások érdekében. Gyöngyösi Márton, a párt választókerületi elnöke ismét arra buzdította a kerületieket, hogy menjenek el szavazni és nemmel nyilvánítsanak véleményt a fejlesztésekről.

A XII. kerületben május 17-én tartanak helyi népszavazást a képviselő-testület által korábban ellenszavazat nélkül elfogadott nyolcpontos határozatról – írja az MTI.

A WWF támogatja

Közben a WWF támogatásáról biztosította a Normafa koncepcióját, kiemelve, hogy a mostani tervek nem károsítanák a környéket, mint az első, sípályákkal is tarkított ötletek. “Az egyeztetések eredményeként a természetvédelmi kezelésre és a természetjárás hagyományos válfajait – gyaloglás, futás, szabályozott kerékpározás stb. – támogató fejlesztésekre került a hangsúly, amiről úgy gondoljuk, hogy méltó módon szolgálhatja a kitűzött célokat: a terület rendezését, a természetben űzött tevékenységek népszerűsítését úgy, hogy az élővilág sem látja annak kárát.” – mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője. A WWF emiatt felszámolná a gyalogosok által évtizedek alatt kitaposott, számtalan jelzetlen ösvényt és a szabályozatlan kerékpárhasználatot is az erdőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik