Belföld

BKV: besokalltak a szakszervezetek

Az egyik érdekképviselet sztrájkra készül, a másik a hatóságokhoz fordul a régóta fennálló szabálytalanságok miatt.

Míg Varga Mihály gazdasági miniszter és Tarlós István főpolgármester a jövő évi állami támogatás összegén, a BKV finanszírozásán és a tervezett beruházásokon vitatkozik, két szakszervezeti szövetség elunta a munkavállalók egymásnak passzolgatását – írja a Népszabadság.

A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) az eredménytelen keddi kollektív munkaügyi vita nyomán úgy döntött: sztrájkbizottságot alakít. Parttalanná vált a bértárgyalás, érdemi előrelépés nem történik – jelentették ki.

A BKV menedzsmentje ragaszkodik a korábban ajánlott 2 százalékos alapbéremeléshez és a tavalyi mértékű cafeteriához. A szakszervezetek számára ez nem kielégítő azzal az ígérettel sem, hogy később még lehetséges emelés. Ugyanakkora emelést szeretnének, mint amennyit a MÁV és a Volán dolgozói kapnak, így nem maradt más, mint a sztrájk. Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke kezdeményezte a munkáltató szakértőiből és szakszervezeti képviselőkből álló munkacsoport felállítását a sztrájkmenetrendekről.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet is besokallt, több hatóságnál is feljelentést tett feltételezett szabálytalanságok miatt. Olyan régi problémákra hívták fel a hatóságok figyelmét, amit a cégvezetés nem ismer el, de ha nem lesz változás, nemcsak a járművezetők, hanem az utasok életét is veszélyeztetik. Az érdekképviselet „úgy döntött, nem hallgat el súlyos szabálytalanságokat, sőt törvénytelenségeket csak azért, hogy ne legyen szálka a cégvezetés szemében” – közölte Nemes Gábor EKSZ-elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik