Belföld

A Sinia Bútorgyártó méltatlannak tartja a cinikus megjegyzéseket a projektzáró rendezvényükről

Óvodások piros (Array)
Óvodások piros (Array)

Felháborodásuknak adtak hangot közlemény formájában.

A Sinia Bútorgyártó Kft. közleményben adott hangot felháborodásának, amiért néhány sajtóorgánum a cég “közel kétmillárd forintos beruházásának projektzáró eseményének legünnepélyesebb pillanatát megcsúfolta”.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben nagy jelentőségűnek nevezik az uniós és állami források támogatásával létrejött bátonyterenyei gyárat, amely 150 új munkahelyet teremt, és amelyet a múlt héten adtak át. Hangsúlyozzák: a cég a “jövőbe vetett hitnek és bizalomnak jelképéül kérte fel az ünnepségen a helyi óvodás csoportot egy rövid táncos-énekes műsor előadására”. (Az erről készült fotók alapján bírálta néhány portál, hogy kisgyerekeknek kellett tartani a szalagot, amit egy államtitkár vágott át.)

A Sinia nyomatékosan hangsúlyozza, hogy “Nógrád megyében az ünnepeken, nagy horderejű eseményeken hagyomány a jövő generációjának, azaz helyi óvodás, és iskolás csoportok fellépése. Az, hogy a fellépő gyermekek tartották a nemzeti szalagot, úgy gondoljuk ünnepélyes, és mindenképpen pozitív szimbóluma volt egy jövőre ható, a helyeiknek, az új nemzedéknek is jövőképet nyújtó új fejlesztés szalagátvágó ceremóniájának”.

Megjegyzik azt is, hogy a gyár mintegy 700 millió forintos uniós és állami támogatással épült meg, és kiemelt megtiszteltetésnek tartották, hogy Rákossy Balázs, az európai uniós forrásokért felelős államtitkár elfogadta a meghívást és részt vett az átadási ünnepségen.

“Azt gondoljuk egy ilyen ünnepélyes pillanatot méltatlan csúfolódás tárgyává tenni” – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik