Belföld

Vadai: Orbán “visszataszító”, “a halál kufárja”

vadai ágnes (Array)
vadai ágnes (Array)

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a polgári Magyarország legnagyobb akadálya a miniszterelnök és az általa folytatott politika.

Vadai Ágnes a kormányfő reggeli rádióinterjújára reagált. Orbán Viktor egyebek mellett arról beszélt, hogy a halálbüntetés bevezetésének kérdése legyen tagállami hatáskör az Európai Unióban. Az ellenzéki politikus azt mondta, az európai Magyarország polgárai megvetéssel tekintenek arra a politikusra, aki “a halál kufárja”. A Jobbik új tagot tudhat a soraiban, “azt kell mondanom, (…) ez az ember visszataszító” – tette hozzá.

A párt alelnöke arról is beszélt, hogy míg a futballvilágban csak közeledik az átigazolási szezon, az oligarchák csapatában láthatóak a változások. A DK szerint az “oligarchaválogatottnak” továbbra is tagja maradt Pintér Sándor belügyminiszter, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke. A csapatkapitány Orbán Viktor miniszterelnök, a kapus pedig Polt Péter legfőbb ügyész – tette hozzá.

Vadai Ágnes szerint a “csapatból” kikerült Simicska Lajos, Nyerges Zsolt, Töröcskei István, a Széchenyi Bank volt tulajdonosa, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) egykori vezérigazgatója és Győri Tibor, a Nézőpont Intézet tulajdonosa. A helyükre érkezett Tiborcz István, Orbán Viktor veje, Andy Vajna, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, valamint Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa – mondta. A DK szerint az “oligarchaválogatott” egyetlen célja a közpénzek megszerzése. Vadai Ágnes kijelentette, pártja a kormányváltás után független szakértőkkel akarja kivizsgáltatni azokat, akik meggazdagodtak az ország állami és uniós támogatásaiból.

Orbán Viktor szerint a következő három év tétje és feladata a 25 éve megálmodott polgári Magyarország berendezése. A miniszterelnök az első szabad Országgyűlés megalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendezett konferencián azt mondta, a polgári Magyarország berendezése – úgy, ahogy azt 25 éve “közösen megálmodtuk” – nem kisebb feladat, bár más természetű, mint a rendszerváltás vagy a 2010-es alkotmányos forradalom győzelemre vitele volt. A kormányfő szerint ma van elég felhatalmazásuk, erejük ahhoz, hogy valóra váltsák a polgári Magyarország programját, amihez húsz év vívódás, egy győztes alkotmányos forradalom, öt év elszánt küzdelem, romeltakarítás és alapozás kellett.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik