Belföld

Itt a Ságvári gimnázium új neve

Sagvari-gimnazium(210x140).jpg (ságvári endre, )
Sagvari-gimnazium(210x140).jpg (ságvári endre, )

Az érintettek egyetértenek a Szegedi Tudományegyetem jelenleg Ságvári Endre nevét viselő gyakorló általános iskolájának és gimnáziumának összevonásával, és elfogadhatónak tartják, hogy az új intézmény elnevezését is.

Ez az új név pedig a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma lesz. Erről az egyetem szóvivője tájékoztatta az MTI-t. Újszászi Ilona közölte, a felsőoktatási törvény rendelkezései szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) gyakorolja a fenntartói jogosítványokat a gyakorló iskolák átalakításával és elnevezésével kapcsolatosan, és ezekben a döntésekben ki kell kérnie az intézmény alkalmazotti közössége, az iskolaszék, a szülői szervezet, és a diákönkormányzat véleményét.

A fenntartó szándéka az intézmények nevének megváltoztatása. A minisztérium a Hunyadi János, illetve a Szent-Györgyi Albert alternatívákat bocsátotta véleményezésre, jelezve, hogy ha az intézmény esetlegesen más javaslattal kíván élni, azt is megfontolja. Ezért javasolta Szabó Gábor, az SZTE rektora az érintett közoktatási intézmények véleményező testületeinek, hogy fontolják meg a – személynév nélküli – Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma elnevezést is.

Kép: MTI / Rosta Tibor

A négy illetékes testület a két iskola összevonásával egyetért, bár a gimnázium szülői munkaközössége elsőként az Endre nélküli Ságvári nevet mint “brandet” meg szeretné tartani, de kompromisszumként el tudja fogadni a véleményező fórumokon nagy többséggel támogatott álláspontot, miszerint ezentúl az új intézmény elnevezése a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma legyen.

Az egyetem erről tájékoztatta Palkovics Lászlót, az Emmi felsőoktatásért felelős államtitkárát és várja a minisztérium döntését – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik