Belföld

Érettségibotrány: OTP-automatába rejtették a feladatsort

Erettsegi(1)(210x140).jpg (érettségi, vizsga, )
Erettsegi(1)(210x140).jpg (érettségi, vizsga, )

A 2005-ös érettségi botrányt bemutató első cikkünkben hajdani diákok és Magyar Bálint oktatási miniszter emlékezett vissza a tíz évvel ezelőtt történtekre, most pedig újabb érintettek szólaltak meg a Hír24-nek. A köztévé Az este című műsorában bizonyosodott be először, hogy a tételek valóban kiszivárogtak, így megkerestük az akkori gyakornokot, aki megszerezte a feladatokat és a műsor akkori főszerkesztőjét. Kiderült, hogy mire jó egy bankautomata, úriember volt-e Magyar Bálint és akart-e kormányt buktatni a köztévé.

“Gyakornok voltam a Magyar Televízióban” – kezdte Manhalter Dániel, az azóta az RTL Klubot is megjárt riporter, aki 2005-ben először szerezte meg a kiszivárogtatott érettségi tételeket. Elmesélte, hogy a hétfőn kezdődő érettségi időszak előtti pénteken kérték meg rá, hogy dolgozzon az érettségi témáján. Ekkor már voltak pletykák arról, hogy a neten vannak a tételek. Vasárnapra a pletykák annyira felerősödtek, hogy Manhalter maga kezdett el éjbe nyúlóan kutatni a feladatsorok után.

Sok érettségiző ismerőse volt, így nem okozott nehézséget megszereznie a tételeket, ráadásul akadt egy megbízható informátora is. A fiatal gyakornoknak vasárnap éjszaka már a kezében voltak a magyar és (Magyar Bálint volt oktatási miniszter korábbi, fokozatos szivárogtatás elméletével ellentétben) a matematika és a történelem feladatsorok is. Jött a nagy kérdés: most mi legyen? Hogyan bizonyítsák, hogy a vizsgák előtt tudták a tételeket és azok hitelesek? Hogy tudnák ezt az állami tévében leadni?

“Betöltöttem egy OTP-automatába a tételsort 3-4 borítékban” – emlékezett vissza az első megoldásra, ugyanis az automata rögzítette a betöltés dátumát, így ez a probléma le lett tudva. Sikerült reggel hatra stábot szereznie, majd beszélt akkor a TV2-nél gyakornok jóbarátjával, Faix Csabával, aki javasolta neki, hogy mondjon “egy stand upot egy pontos időt jelző óránál”, miközben a kamera mutatja a tételsort. Ezt a szerkesztőséggel egyeztetve, kiállt a Nyugati pályaudvar egyik peronjára, háttérben egy órával, majd megmutatta a tételeket (a videóban 1:28-tól).

Nem akartak kormány buktatni

Megkerestük Kardos Ernőt, Az este akkori főszerkesztőjét is, aki megerősítette Manhalter történetét, hozzátéve, hogy a tételek több csatornán keresztül is kiszivároghattak, ráadásul ilyen gyanút az akkori lapok is megfogalmaztak. A közszolgálati műsor “attrakciója” valójában az volt, hogy még a magyar érettségi elkezdése, tehát már reggel 8 óra előtt konkrétan megnevezte a várható tételeket, ezzel bizonyítva a kiszivárogtatást tényét.

Pokorni hallgat

Kerestük az érettségi botrány témájában a Fidesz akkori fő oktatáspolitikusát is, de nem kívánt nyilatkozni.

A szerkesztőségben vita volt arról, hogy Magyarnak a műsorban odaadják-e a másnapi matematika tételeket is. Azért döntöttek végül az igen mellett, mert ország-világ előtt szerették volna bizonyítani, hogy azok a tételek is nyilvánosságra kerültek, az elhallgatás csak ártott volna az ügynek. Kardos szerint egy televíziós szerkesztőségnek a tudomására jutott tényt nem a minisztériumnak kell jelentenie, hanem a nézőkkel kell megosztania. Épp ezért Magyar sajtóetikai aggályai nem vehetőek igazán komolyan.

Az estés interjú után a volt főszerkesztő szerint Magyar láthatóan megrendülten távozott, de végig úriemberként viselte a dolgot. A későbbiekben is rendre elfogadta Az este meghívását, és sohasem hozta szóba a számára kellemetlen incidenst. Kardos szerint sem házon belülről, sem felülről, sem a politika világából nem érte támadás a műsorkészítőket, azt is tudomásul vették, hogy nem adták ki az informátort.  “Úgy működtök, ahogy egy polgári demokráciában működnötök kell” – mondta neki Rudi Zoltán akkori tévéelnök. Persze magánbeszélgetéseken időnként kapott Kardos szemrehányásokat az ügy kezelése miatt, de azok szakmai viták voltak. “A mai köztelevízióban pedig köztudottan egy hírhamísító felügyeli a politikai műsorokat” – fogalmazott.

Kardos szerint a mostani M1 mindent elhallgat, ami rossz a kormánynak, az egész “egy blődli”, nézhetetlen kormánypropaganda, 2005 környékén viszont komolyan vették a közszolgálatiságot – amit bizonyít az érettségi tételek kezelése -, ennek megfelelően alkotói légkör, jó szellemiség uralkodott a köztévénél. Szó sem volt arról, hogy az akkori ellenzék manipulálta volna a műsorkészítőket, fel sem merül tehát a “kormánybuktatás” vágya, de a tényeket nem akarták elhallgatni.

Olvasói sztorik