Belföld

Utódát bírálta a bukott fideszes polgármester

Papcsák Ferenc szerint a működőképesség határára került a zuglói önkormányzat és 2,5 milliárd forint tűnt el a kasszából.

A volt zuglói polgármester, jelenleg fideszes országgyűlési képviselő erről az MTI-nek beszélt. A kerület korábbi vezetője szóvátette, hogy a zuglói önkormányzat „háromszor, négyszer annyit költ magára, mint más település” és indokolatlannak tartotta a kimagasló képviselői bérezést.

Papcsák azt mondta: 2,5 milliárd forint többlettel adta át a kerületet, de ezt a forrást mára felélték. Szerinte Karácsony Gergely PM-es polgármester ígérete ellenére politikai kifizetőhely lett Zuglóból, jelentős számban és jelentős fizetéssel vettek fel munkatársakat a PM és az MSZP környezetéből, akik a képviselő-testület bevonása nélkül döntenek például közbeszerzésekről.

A volt polgármester azt is bírálta, hogy csúszik a köztisztviselők fizetése és 19 év után először nem jelent meg a Zuglói Lapok, mert a nyomdát és a munkavállalókat nem fizette ki az önkormányzat.

Papcsák kifogásolta, hogy leállították az előkészített fejlesztéseket: várhatóan elmarad a Rákosfalva-park és a Csertő-park megújítása és az iskolai tantermek korszerűsítése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik