Belföld

Varga Mihály odacsapna az adócsalóknak

varga-mihaly(650x433).jpg (Array)
varga-mihaly(650x433).jpg (Array)

Az áfacsalások elleni közös fellépést, egyebek mellett a fordított áfa alkalmazásának kiterjesztését szorgalmazza öt kelet-közép-európai ország, köztük Magyarország is.

A nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek elmondta: Csehországban, Szlovákiában, Ausztriában, Magyarországon és Bulgáriában is jelentős problémát okoznak az áfavisszaélések. Az úgynevezett “körhintacsalások” és az “eltűnő kereskedők” problémája mindenhol ugyanaz, nincsenek határok az unión belül, ezért könnyű az áruk mozgatásával illegális jövedelemhez jutni – emelte ki.

Varga Mihály rámutatott: az áfacsalás több milliárd eurós kiesést okoz minden országban a költségvetésből, Magyarországon a becslések szerint 1,5-2 milliárd euró között lehet az a be nem fizetett áfa, amit a “körhintacsalások” okoznak. “Ezért tudtunk jó szívvel csatlakozni a hétfői megbeszéléshez” – tette hozzá.

Kiemelte: a megbeszélés célja az volt, hogy előmozdítsák az országok közötti egyeztetett fellépést, és ezzel közösen tudják bevezetni a fordított áfát bizonyos termékkörökre.

Elmondta: Magyarországon az elmúlt években a gabonafélékre már bevezették a fordított áfát, sőt ez bekerült az uniós áfa-irányelvbe is, így hosszabb időszakra tudja azt az ország alkalmazni. Az intézkedés jelentősen fehérítette a szektort, és többletbevételt hozott az államkasszának – jegyezte meg.

Varga Mihály hangsúlyozta: ha a fordított áfa intézménye közép-európai méretekben tudna működni, akkor sokkal hatékonyabban lehetne az országok közötti árumozgásnál az adócsalásokat kiszűrni.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: az egyeztetetéseket folytatják, legközelebb a májusi brüsszeli, illetve a júniusi Ecofin tanácskozáson, itt már szeretnék “döntés közeli helyzetbe hozni a brüsszeli hatóságokat”.

Varga Mihály kiemelte: más országok is csatlakozhatnak a kezdeményezéshez, a meghívottak köre szélesebb volt, hiszen Lengyelországot és Romániát is meghívták az osztrák szervezők a megbeszélésre, de nem vettek részt rajta. A németek viszont megfigyelőként vettek részt a vitában, egyeztetésben, ők nem egy általános jellegű fordított áfa bevezetését támogatnának, csak szektorális megoldásokban gondolkodnak, de ez nem zárja ki, hogy a jövőben bármely ország csatlakozzon a bécsi kezdeményezéshez – mondta Varga Mihály.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik