Belföld

Belváros: „Juhász Péter nem ért az önkormányzat működéséhez”

juhasz-peter(960x640).jpg (juhász péter)
juhasz-peter(960x640).jpg (juhász péter)

Az Együtt politikusa állítja, minimum tízmilliárd forintos kár keletkezett a Belvárosban az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésekor, a Belváros természetesen cáfol.

A politikus, aki a Nemzeti Nyomozó Iroda épületénél, tanúkénti meghallgatását megelőzően beszélt újságírókkal, azt hangsúlyozta, hogy az ingatlanok értékének kiszámításához végzett egyszerű szorzások eredménye is rossz volt.

Ennek illusztrálására egy 2008-as, 24 ingatlan értékesítésére vonatkozó önkormányzati előterjesztéshez készült táblázatot mutatott be. Példaként említette a Ferenciek terén található 2 ezer négyzetméteres üzlethelyiséget, amely a 460 ezer forintos övezeti átlagár szorzatával 920 millió forintba került volna. Ehelyett a szorzás eredménye 673 millió forint lett. Az elővételi jog okán megállapított 70 százalékos eladási ár ezt 471 millió forintra csökkentette.    Vagyis pusztán ezen az egy ügyleten közel félmilliárd forint, a 24 ingatlan esetében pedig összesen egymilliárd forint kára keletkezett az önkormányzatnak – mondta Juhász Péter, hozzátéve: hasonló táblázatból közel harmincat látott

A Fővárosi Főügyészség áprilisban rendelt el nyomozást Juhász Péter feljelentése alapján a belvárosi ingatlanértékesítések miatt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanújával.

Belváros: Juhász összemos adatokat

Az V. kerületi önkormányzat hangsúlyozza: minden ingatlaneladáskor a szabályoknak megfelelően járt el, ezért készült minden ingatlan eladása kapcsán szakértői elemzés és értékbecslés is, Juhász Péter, az Együtt alelnöke pedig “a két dokumentumban szereplő adatokat mossa össze”.

Az önkormányzat hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, hogy minden ingatlaneladáskor a szabályoknak megfelelően járt el, ezért készült minden ingatlan eladásával kapcsolatban szakértői elemzés és értékbecslés is. Azt írták: Juhász Péter “a két dokumentumban szereplő adatokat mossa össze”, ezzel is bizonyítja, hogy nem ért az önkormányzat működéséhez. Hozzáfűzték: az Együtt alelnökének ha a médiában nem is, a hivatalos szerveknél bizonyítékokkal kell alátámasztania állításait, amelyek szerintük nyilvánvalóan nem állják meg a helyüket.

Közölték: Belváros-Lipótváros önkormányzatának vagyongazdálkodását több hivatalos szerv is vizsgálta az elmúlt időszakban, és mindent szabályszerűnek találtak. Kiemelték az Állami Számvevőszék jelentését, amely megállapította, hogy az önkormányzat felelősségteljesen gazdálkodott, sőt, még vagyonát is gyarapította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik