Belföld

A Jobbik feljelentést tesz a fóti önkormányzat kötvényvásárlása miatt

Jobbik (Jobbik)
Jobbik (Jobbik)

"Felhatalmazás nélkül, a törvényeket lábbal taposva" vettek egymilliárd forintnyi részvényt a Hungáriánál.

A Jobbik feljelentést tett a fóti önkormányzat egymilliárd forint értékű kötvényvásárlása miatt.

Hegedűs Lorántné, a párt országgyűlési képviselője egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az önkormányzatok többsége jóhiszeműen járt el, amikor közpénzt bízott brókercégekre, Fóton azonban a városvezetés felhatalmazás nélkül, a “törvényeket lábbal taposva” adott megbízást egymilliárd forint értékben. Hegedűs azt feltételezte, hogy a brókerek mellett a politikusok is “jól jártak” ebben az ügyben.

Merkwart Krisztián, a Jobbik fóti képviselője kifejtette, hogy a település vállalati kötvényekbe fektetett a Hungária Értékpapír Zrt.-nél 2013-ban és 2014-ben fél-félmilliárd forintot. Az első esetben még az illetékes bizottság láthatott egy egyoldalas árajánlatot, egy évvel később már azt sem, mondta az ellenzéki képviselő, aki bírálta, hogy a témában létrehozott vizsgálóbizottság is működésképtelen.

Szerinte a rendelkezésükre bocsátották az ügyletek dokumentációját, és ez alapján közvagyon sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tettek pénteken a Legfőbb Ügyészségen.

Az önkormányzati képviselőt kérdezték arról is, hogy a születésnapja alkalmából felköszöntötték a fóti óvodások. Azt felelte, hogy semmilyen ünnepeltetés nem volt; almát vitt az intézménybe, amikor a pedagógiai munkáról tájékozódott, ezt megköszönték neki néhány dallal. Hegedűs Lorántné azt tette hozzá, ő kérte valamennyi jobbikos képviselőtől, hogy minél több önkormányzati intézménybe látogassanak el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik