Belföld

Havi pár ezer forintból lakás? Nem lehetetlen!

Elengedhetetlen, hogy hosszútávon gondoskodjunk magunkról, illetve családunkról, gyermekeinkről. Most megmutatjuk hogyan lehet néhány ezer forintból okos döntésekkel megvalósítani lakásterveidet!

Mindennek az alapja a családi büdzsé újratervezése. Ha eddig ugyanis nem szerepelt a rendszeres havi kiadásid között az előtakarékosság, akkor bizony ezt is be kell kalkulálni. Ha pedig körültekintően bánunk a pénzünkkel, és igyekszünk rendszeresen félretenni, akkor lassan, de biztosan gyarapodni fog.

Az elmúlt évek gazdasági eseményei bebizonyították, hogy tudatosan kell alakítanunk jövőnket, hogy a váratlan helyzetekből adódó bizonytalanságokat minél jobban csökkenthessük. Éppen ezért minél előbb érdemes olyan időtálló befektetést keresni, amely később nagy segítség lehet.

Az egyik legnépszerűbb megtakarítási forma manapság a lakástakarék, amely a rendszeresen elhelyezett havi betétek mellett, vissza nem térítendő 30 százalékos, évi maximum 72 ezer forintos állami támogatással, betéti kamattal, valamint az állami támogatásra járó kamattal bővül. Mindenképpen jó hír, hogy erre nem vonatkozik a kamatadó. Sőt, egészségügyi hozzájárulást (EHO-t) sem kell fizetni utána. A maximális állami támogatást – minden futamidő esetében – havi 20 ezer forint megtakarítással használhatod ki.


Forrás: Thinkstock

Ha ennél is többet tennél félre, akkor érdemes több számlát is nyitni. Hiszen egy családon belül több szerződés is köthető különböző kedvezményezettekre. Tehát nem csak saját részre, hanem házastárs, gyermek, unoka, szülő, testvér részére is lehet betétszámlát nyitni. Így az igénybe vehető összeg és a kapott állami támogatás is megtöbbszörözhető.

Sőt, szükség esetén a megtakarítási idő lejárta előtt kedvező, fix kamatozású, forint alapú lakáscélú kölcsönökkel is lehet kombinálni ezeket a termékeket. Az összeg pedig felhasználható új és használt ingatlan vásárlásra, vagy felújításra, modernizálásra, legyen szó ablakcseréről vagy új konyhabútor beépítéséről. Így ha esetleg változna az elképzelésed, az sem gond.

De ahogy a havi befizetendő összeg, úgy a megtakarítási idő hossza is rugalmasan változtatható. Utóbbi akár már 4 év is lehet.

Ráadásul törvényi szabályozáson alapuló, rendkívül biztonságos megtakarításokról van szó, hiszen a befizetett betéti összegek és azok kamatai 100.000 euró értékhatárig az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosítottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik