Belföld

Hogyan szárítsunk kezet?

kézmosás (kézmosás, víz,)
kézmosás (kézmosás, víz,)

Papír-, vagy textiltörölköző? Szárogassuk meleg levegővel, vagy csak töröljük a nadrágunkba? A tudósoknak erre is van válaszuk.

A válasz röviden: papírtörölköző. De sajnos ez mégsem teljesen biztos. Rögtön eláruljuk, hogy miért. Márciusában jelent meg a Westminsteri Egyetem kutatóinak tanulmánya a Journal of Hospital Infection (Kórházi Fertőzések Lapja), mely amellett érvel, hogy a papírtörölközők sokkal jobban megtisztítják a kezet, mint a levegővel működő szárítóberendezések. A nadrág, meg a rázogatás nem került szóba.

 Kép: Thinkstock

A kutatás vezetője Keith Redway mikrobiológus volt, aki a vizsgálatok során számos mikrobiális fertőzést vett számításba, illetve a levegőben terjedő bacilusok veszélyeire is kitért, főleg olyan esetekben, ha a kezet eleve nem is mosták meg rendesen. A kutatás négy különböző kézszárítási módszert hasonlított össze. Kiderült, hogy a kézszárító akár másfél méterre is szétszórhatja a folyadékot – s így a baktériumokat is a kézről – írja a Mirror.

A kézszárítóhoz közel átlagosan 59,5 mikrobakolóniát jegyeztek fel, míg a papírtörölközők esetében ez csak 2,2 kolónia volt. A kézszárítótól húsz centire átlagosan 67, papírtörlőknél csak 6,5 kolóniát találtak, míg másfél méteres távolságban a kézszárítótól 11,5 kolónia élt, szemben a papírtörlők azonos távolságnál mért nullájával.

A mikrobák nagy része a földtől mért 60-90 centiméteres sávban helyezkedett el: épp ilyen magasságban van egy kisgyerek arca, ha kezet szárító szülőjük mellett áll. Keith Redway szerint egyértelmű, hogy a számok mit jelentenek: a kézszárítási módszerek közül az egyszer használatos papírtörlők után marad a legkevesebb mikroba, és reméli, hogy az eredmények a repterek, iskolák vagy éppen kórházak higiéniai előírásait is módosítani fogják. A meleg levegős kézszárítókról meg azt írta, csak arra jók a gyermekek arcába fújjuk velük a fertőzéseket.

 Kép: Thinkstock

A történet apró szépséghibája, hogy a kutatást az ETS, Európai Papírtörlő Szimpózium (mert ilyen is van) rendelte meg. Úgyhogy a Dyson, az egyik vezető kézszárító gyártó tiltakozik. Szóvivőjük szerint „a papírtörölköző készítők már rég nem javítottak a technológiájukon és teljesen figyelmen kívül hagyják a környezetvédelem szempontjait. A papírtörölközők drágák, nagyon ritkán hasznosítják őket újra, és hogy termékük létjogosultságát alátámasszák, a papírgyárak eleve hibás módszertanon alapuló kutatásokat rendelnek.”

A Dyson egy másik tanulmányt idéz, melyet a Camden BRI, egy független szervezet végzett, s amely azt találta, hogy nincs különbség a különböző kézszárítási technológiák között abban, hogy mennyi mikroba kerül általuk a levegőbe.

Biztos, ami biztos: ne állítsuk 60-90 centi magas gyermekeinket a kézszárítóból kiáramló levegő útjába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik