Belföld

Kipakolt a könyvkirály

Matyi Dezső (Matyi Dezső)
Matyi Dezső (Matyi Dezső)

Fiala János rádióműsorában Matyi Dezső gyakorlatilag háborúként írja le mindazt, ami most a könyvpiacon történik.

Az Alexandra plázákban működtetett tizenkét boltjának július végéig van szerződése. Furcsa véletlen, hogy a Libri – sajtóhírek szerint – éppen tizenkét új üzletet nyitna a bevásárlóközpontokban. Matyi Dezső erről azt mondta, ők nem akarnak egyetlen üzlettől sem megválni, „az Alexandra cégcsoportnak az égvilágon semmi baja nincs.”

Matyi Dezső furcsa összefonódásokról beszélt, azt pedig komoly etikai vétségnek nevezte, hogy Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke máris szakmai egyeztetést hívna össze az Alexandra-boltok átadás-átvétele miatt, miközben ők nem akarnak egyetlen üzlettől sem megválni, bezárni.

Szerinte az Alexandra minden szerződésből eredő kötelezettségét teljesítette, teljesíti, ezért furcsa az erőszakos piacszerzés előkészítése, az, hogy a bevásárlóközpontok üzemeltetője – szintén sajtóhírek szerint – üzleti partnert cserélne. A vasárnapi zárva tartásról Matyi Dezső azt mondta, hogy nekik nem kellett bezárniuk, negyven embert el kellett küldeniük.de könyvhálózatuk nem adja fel, sőt. Az Alexandrát már nem ő, hanem családja irányítja. A sajtóhírekkel ellentétben jól, csak riválisai keltik halálhírét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik