Belföld

Félnek az önkormányzatok a kiterjesztett ingyenmenzától

Nem ért egyet az óvodai és a bölcsődei ingyenes gyermekétkeztetés tömeges kiterjesztésével a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) – értesült a Magyar Nemzet.

A települési önkormányzatokat tömörítő szervezet szerint a gyermekétkeztetéssel kapcsolatos új tervezet túl magasan szabja meg azt a jövedelemhatárt, amely alatt ingyenesen étkezhetnének a gyerekek. Ráasásul nem szerepel benne, hogy az ehhez szükséges 18 milliárd forintos többletköltségeket milyen mértékben állná az állam – írja a Magyar Nemzet.

Gémesi György, a szervezet elnöke a lapnak elmondta: az új rendszerben nem csak a rászorulók kapnának ingyen enni, ez pedig visszaélésekhez vezethet és még tovább terhelné az amúgy is nehéz helyzetben lévő önkormányzatokat.
A Magyar Nemzet birtokába került, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által a kormány részére készített előterjesztés szerint az új szabályozással 335 ezer ehet ingyen – ez a jelenlegi szám három és félszerese. Ez annyi gyereket jelent, hogy nem csak plusz költségekkel, hanem új beruházásokkal, kapacitásnöveléssel is számolni kell.

Ahogyan korábban megírtuk: jövő januártól minden olyan gyerek ingyenesen kapná az ételt, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem éri el a kötelező legkisebb nettó munkabér 130 százalékát. A három vagy több gyermeket nevelő családok gyermekei, valamint a tartósan beteg kicsik eddig féláron ehettek, ezután nem csak ők, testvéreik is ingyen jutnak ételhez.

A lap szerint 3-6 ezer fős pluszt jelent azoknak a 3-6 éves gyerekeknek az étkeztetése, akik jelenleg nem járnak óvodába, de 2015. szeptember 1-jétőla kötelező óvodáztatás miatt ők is megjelennek az intézményekben.
Az ingyenes étkeztetésre való jogosultságot a szülő önbevallása alapján bírálják el, annak jogossága csak kétség esetén, utólag ellenőrizhető.

A Magyar Nemzet birtokába került előterjesztés szerint a jövedelemnyilatkozat benyújtása csak a háromnál kevesebb gyereket nevelő, a tartósan beteg, fogyatékos gyermeket nem nevelő, rendszeres gyermekvédelmi keedvezményre nem jogosult családok esetében lesz szükséges, a többiek a jövedelmi korláttól függetlenül ingyen kapnak majd enni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik