Belföld

Mégsem kér orosz vízumot Gyurcsány

A volt miniszterelnök levelezik inkább. Bajnai meg nem beszél. A többiek nem tudnak róla, hogy nem mehetnek Oroszországba.

Az egykori miniszterelnök azt mondta a Hír24-nek, hogy a mostani szabályok szerint, ha turista vízumot igényelne, be kéne mutatnia egy érvényes repülőjegyet és egy szállásfoglalást. Gyurcsány szerint azonban nem ér ennyit a dolog. Volna azonban még egy lehetősége, hogy esetleg üzleti vízumot kér. Ehhez csak egy orosz partner meghívója kellene. Ő azonban nem akar csalni, hiszen nincs semmilyen üzleti dolga Oroszországban. Gyurcsány szerint azonban van mégis megoldás, hogy kiderítse kitiltották-e Oroszországból. Van ugyanis egy diplomata útleve. Erre ugyan nem kell vízum, de ő most levelet írt az orosz nagykövetnek, hogy megtudja, beengedik-e az országba ezzel a passporttal.

A DK elnök azt mondja, fogalma sincs arról, miért tilthatták ki az országból. De igazság szerint nem is igazán hiszi, hogy komoly a hír. Azt mindenesetre hozzátette, hogy sok mindenben nem ért egyet Putyin rendszerével, de ez nem keverendő össze azzal, hogy mit gondol az orosz népről vagy az orosz kultúráról.

A korábbi miniszterelnökök közül Boross Péter már beszélt arról, hogy ő nem tud arról, hogy kitiltották volna Oroszországból. Medgyessy Péter szintén nem kapott ilyen értelmű jelzést az orosz hatóságoktól, és nem is lát okot rá, hogy ilyen intézkedést léptessenek életbe ellene. Kerestük Bajnai Gordont is, de egykori pártjában, az Együtt-ben azt mondták, a volt miniszterelnök nem ad interjút.

A hatalomhoz közeli újságnak egy külügyminisztériumhoz közeli, név nélkül nyilatkozó forrás szivárogtatta ki a listákról az információkat. Azt mondta, hogy a korlátozás alá eső személyek között többségben vannak az európai uniós tagállamok politikusai, tisztségviselői és oroszellenességükről ismert közéleti személyiségei. Olyanok, akik “nyíltan kifejtik oroszellenes nézeteiket”. A listák nagy része nem nyilvános, de azt bármelyik nagykövetségen meg lehet tudni, hogy valamely ország állampolgára szerepel-e azokon.

Az orosz külügyminisztériumban elhárították, hogy megnevezzék a kitiltottakat, de nem zárták ki, hogy a tiltólisták tovább bővülhetnek, amennyiben újabb büntetőintézkedések lépnek hatályba orosz állampolgárokkal szemben. Egy, az orosz elnöki hivatalhoz közeli, ugyancsak név nélkül nyilatkozó illetékes elárulta, az orosz nagykövetségeknek adták ki az utasítást, hogy állítsák össze az állomáshelyükön azon oroszellenes személyek listáját, akiknek vagyonuk, érdekeltségeik vannak Oroszországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik