Belföld

Bajnai embere is állami munkát kapott

Csókay Ákos kabinetfőnök lett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nél.

Korábban megírtuk: az egykori szocialista házelnök, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott lett, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságán dolgozhat. Nem ő az egyetlen ezen a héten, aki az „elmúltnyolcév” emberei közül fontos állami pozícióba került.

A 444 azt írja: hétfő óta új kabinetfőnök segíti a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának munkáját, mégpedig Csókay Ákos, aki 2008 és 2010 közt Bajnai Gordon stábjában dolgozott a gazdasági minisztériumban, majd a Miniszterelnökségen.

Csókay a kormányváltás után is Bajnai közelében maradt, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány költségvetési projektjén dolgozott, igaz, később eltávolodott.

Az MNV kommunikációs menedzsere annyit közölt a portállal, hogy Csókay 2000 és 2010 közt valóban számos minisztériumban dolgozott tanácsadóként, többek közt stratégiai tervezési és gazdálkodási területen. Egyben kiemelte, hogy az MNV pártpolitikától független szakmai szervezet, mely felelős, átlátható vagyongazdálkodást folytat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik