Köztévé (köztévé)
Belföld

Akkor. Amikor 0,0 százalék volt a Híradó nézettsége

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2015. 03. 16. 11:31

A tévedés kockázatával az "Akkor. Amikor" szlogen már az induláskor megbukott. Jöhetne az Annak. Akinek. Ha lenne kinek.

Az ATV a hírcsatornává alakított M1 első napján – a Nielsen Expressz mérése szerint – 17 és 22 óra között végig verte az állami adót, amelynek lefedettsége 100 százalékos, vagyis minden háztartásban nézhető. A kora esti időszakban – az ellenzék tüntetése idején – a 88 százalékos lefedettségű ATV-t négyszer annyian nézték. Az összes, 18 évesnél idősebb tévé-előfizető körében ekkor az ATV 5,1 százalékot, az M1 1,3 százalékot ért el. A 18 és 49 év közötti korosztályban az állami hírtévé műsoraira 0,3-0,5 százalék, 17.45-kor pedig – a Nielsen adatai szerint – 0,0 százalék volt kíváncsi.

„Talán erről is érdemes elgondolkodni, amikor Orbán éppen arról beszél, hogy a jövőt nem az uborka görbülete, hanem az európai ember testtartása jelenti” – írta elemzésében Lakner Zoltán, amikor arra figyelmeztetett, hogy Orbán Viktor előtt az állami hírtévé elzárhatja az utat, amely visszavezeti a választókhoz. 

Ugyanakkor senki ne feledje, hogy „az egész világ a virtuális gazdaság része”, március tizenöt pedig a legizgalmasabb ünnep, mert „a polgári Magyarországért folytatott, azóta is tartó, be nem fejezett társadalmi vállalkozás kezdőpontja”. Fogadjuk el ezt, mint alapvetést, hiszen Kövér László mondta. A házelnök a Magyar Hírlapban arról is beszélt, hogy még kérdés, „csak az állam tudja-e megsérteni nyílt vagy burkolt cenzúrával a sajtószabadságot, vagy a tulajdonosok újságírók fölött gyakorolt terrorja is alkalmas erre”. Ez a házelnöki mondat különösen érdekes az állami kézben lévő médiumoknál.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Debrecen, 2017. április 22.
A győztes Hosszú Katinka az 50 méteres hátúszás döntője után az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában 2017. április 22-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.