Belföld

Ingatlanügy: újra magyarázkodhat Kósa

kósa lajos (kósa lajos)
kósa lajos (kósa lajos)

A fideszes politikus szerint a földhivatal tudhatja, hogy miért nem szerepel a garázsa a térképvázlaton – írja a Blikk.

„A garázst utólag építettük, engedéllyel. Hogy miért nem szerepel a térképvázlaton, azt csak a földhivatal tudhatja, nekem fogalmam sincs erről” – üzente a Blikknek Kósa Lajos.

A Fidesz alelnökének legutóbb a debreceni ingatlana és garázsa miatt kellett magyarázkodnia. Az Index kiszúrta, a korábbi debreceni polgármester telekhatárra épített garázsa papíron nem is létezik, nincs feltüntetve a földhivatali térképvázlaton, és vélhetően egy kicsit át is nyúlik a szomszéd telekre.

Kósáék 2008-ban kapták a használatbavételi engedélyt, akkor a korabeli légi felvételek szerint már állt a 40 négyzetméteres garázs, vagyis a hatóság embereinek fel kellett tűnjön, hogy az akkori polgármester ingatlana a garázzsal egybeépült a szomszédos sorházzal.

2002-ben, az ingatlan vételekor az eladó jelezte, hogy a térképhez és a földhivatali nyilvántartáshoz képest a telek lényegesen kisebb. Az 1000 négyzetméter becslésen alapult – írta Kósa magyarázatképpen a vagyonbevallásában.

Korábban Kósa Lajos III. kerületi ingatlanja is botrányt okozott, ugyanis a Fidesz alelnökének vagyonbevallásában ez nem szerepelt, mert a 155 négyzetméteres, 4 és fél szobás lakóparki lakást Kósa felesége nevére írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik