Belföld

Az LMP nemet mond az Iszlám Állam elleni akcióra

schiffer andrás (schiffer andrás)
schiffer andrás (schiffer andrás)

Az LMP nem támogatja a magyar katonai részvételt az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépésben - közölte Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.

Schiffer András azt mondta: Magyarországnak és az Európai Uniónak az Iszlám Állam pénzügyi, technikai és emberi utánpótlásának felderítésével és elzárásával kellene küzdenie a dzsihadista terrorszervezet ellen.

Szerinte az LMP-nek a párizsi Charlie Hebdo-merénylet után benyújtott Btk.-módosítási javaslata alkalmas arra, hogy Magyarország – tranzitország jellegéből fakadóan – elvágja az emberi utánpótlás-útvonalakat az Iszlám Állam irányába.

Amikor olyan ellenséggel áll szemben a nemzetközi közösség, akinél nem látszik pontosan, hogy milyen csatornákon keresztül finanszírozzák, viszont azt tudni, hogy a szervezethez csatlakozók egy része Magyarországon és a kelet-európai térségen keresztül érkezik hozzá, akkor ebből nem az következik, hogy az Európai Unió tagállamainak a saját katonáit kellene odaküldeni – összegezte véleményét Schiffer András.

Ha a Fidesz-KDNP – az LMP-vel ellentétben – “valóban és őszintén” támogatja a magyar katonai részvételt, akkor “hagyják abba a sunyizást”, és terjesszék be a határozati javaslatot, hiszen ebben az ügyben az Együtt, a Magyar Liberális Párt és “más liberális képviselők” támogatásával meglesz a kétharmaduk – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik