Belföld

A kormányszóvivő szerint is rendben van, hogy Vida Ildikó vizsgálta Vida Ildikót

Kovács Zoltán (Kovács Zoltán)
Kovács Zoltán (Kovács Zoltán)

Egy belső vizsgálatnak ez a természete – mondta Kovács Zoltán.

Mint megírtuk, napvilágot látott a kitiltási botrány nyomán indult NAV-vizsgálat eredménye. Az átvilágítást nem más, mint az adóhatóság elnöke, Vida Ildikó vezette, aki egyébként az Amerikából kitiltottak közt van, elmondása szerint több NAV-vezetővel együtt, akiket nem nevezett meg és azóta sem derült ki, kik ők. A vizsgálat persze mindent rendben talált.

Az ATV-nek Kovács Zoltán kormányszóvivő elmondta, hogy a jelentést a Nemzetgazdasági Minisztérium tanulmányozza, de a részletekkel és a tartalommal kapcsolatban a NAV-hoz irányította az újságírót. Arról is megkérdezték, hogy korrektnek tartja-e a kormány, hogy Vida Ildikó vezette a saját maga által irányított szervezet vizsgálatát. Kovács elmondta: egy belső vizsgálatnak az a természete, hogy egy szerv saját magával kapcsolatban folytat vizsgálatot, ha bármilyen más intézkedésre szükség van ezzel kapcsolatban, akkor azt majd meg fogják tenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik