Belföld

Ingyen festette a nyugdíjas az Orbán-Puskás portrét

Az államtitkár még 2013-ban kérte meg a korábban vele együtt focizó művészt, fesse meg a miniszterelnököt Puskás Ferenccel.

Ahogyan mi is megírtuk: nem akármilyen ajándékkal kedveskedett a városába látogató miniszterelnöknek Tállai András államtitkár. Február elején kihelyezett kormányülést tartott a Fidesz-KDNP Mezőkövesden, Tállai pedig – aki a város futballcsapatának elnöke is – egy festménnyel lepte meg a kormányfőt.

A Blikk megtalálta a kép alkotóját, aki a lapnak elmondta: a festmény témáját – Orbán Viktor és Puskás Ferenc közös portréját – együtt találták ki. „Az Orbán-képpel körülbelül 100-120 órát dolgoztam. Azt a címet adtam neki: A két sportbarát” – közölte a 71 éves Járó Ferenc, aki hozzátette: igyekezett figyelni arra, hogy a képen a két férfi közel egykorú legyen. A művész eddig körülbelül 500 képet festett. Táj, vad, Krisztus – minden témában otthonosan mozog, írja a Blikk.

A festményt Járó Ferenc ingyen készítette, annak átadásánál nem volt jelen, ezt viszont sajnálja. A nyugdíjas alkotó kiemelte: ecsetjét nem a pártszimpátia vezette, magyarázata szerint neki „ez munka”.

A Blikk szerette volna megszólaltatni az ajándékozó Tállait is, mivel tegnap azt mondta: „Ilyen festmény nem létezik. Én nem tudok róla.” Pedig az átadásról még képeket is töltött fel Facebook-oldalára, melyeket később eltávolított.

A Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztálya a lapnak azt a tájékoztatást adta: Tállai most emlékszik a képre, egy helyi amatőr művész ajánlotta fel a festményt Orbán Viktornak.

Lázár is kapott

Korábban L. Simon László félmilliós képpel lepte meg Lázár Jánost. A Miniszterelnökséget vezető miniszter portréját drMáriás készítette. A Blikk szerint Lázárnak vissza kellett volna utasítania az ajándékot, ha a kormánytisztviselői hivatásetikai kódex szerint jár el. Ráadásul a minisztereknek vagyonnyilatkozatukban be kell vallaniuk a képviselői tiszteletdíj egytizenketted részét (62 ezer forint) meghaladó értékű ajándékokat. Ez most nem történt meg. Lázáz magyarázata szerint más sem kérdez rá ajándéka értékére, így ő sem tette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik