Belföld

Föld alatti folyosón mehetnek dolgozni a parlamenti képviselők

Az állam kisajátította az Országház melletti volt MTESZ-székház épületét, ahonnan a felújítás után a politikusok egy alagúton mehetnek majd a Parlamentbe – derül ki a Napi.hu cikkéből.

A 2-es metró kijáratánál lévő Kossuth tér 6-8. szám alatti volt MTESZ-székház kisajátítása befejeződött – derül ki Wachsler Tamás, a tér átépítését irányító Steindl Imre Programiroda vezetőjének nyilatkozatából. A felújítás után az épületet az Országgyűlés Hivatala használja majd.

A kormányrendelet szerint az irodaház felújításának előkészítésével kapcsolatos eljárásokat, beszerzéseket mentesíthetik a nyilvános közbeszerzés alól – ahogy korábban tették ezt a Kossuth tér rekonstrukciója, a mélygarázs és látogatóközpont építése, valamint a Igazságügyi Minisztérium központi épülete (Kossuth tér 2-4. szám alatt) korhű tetőzetének visszaállítása érdekében megvalósuló beruházások beszerzéseivel. Ha a beszerzések becsült értéke el is éri a közösségi közbeszerzés értékhatárait, nem kell ezen eljárások szabályait alkalmazni, mivel a kormány szerint ez “olyan információk átadására kötelezné Magyarországot, amelynek felfedése ellentétes az állam biztonságához fűződő alapvető érdekével”.

A Napi.hu szerint a fővárosi kormányhivatal V. kerületi építésügyi és örökségvédelmi hivatala már tavaly júniusban engedélyezte, hogy a Parlament épülete és a MTESZ-székház között a Kossuth tér alatt, térszín alatti összekötő folyosó épüljön. A kérelmet az Országgyűlés Hivatala nyújtotta be a hatósághoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik