Belföld

Feljelentést tesz az Együtt Csintalan simicskázása miatt

Az Együtt feljelentést és közérdekű bejelentést is tesz a Legfőbb Ügyészségen az "államot foglyul ejtő orbáni érdekkör állami korrupciója miatt" - közölte Szigetvári Viktor társelnök csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki párt a Lánchíd Rádiónál dolgozó Csintalan Sándor egy tévéműsorban tett, Simicska Lajosra vonatkozó kijelentéseire alapozza feljelentését.

Szigetvári Viktor utalt arra, hogy korábban az ATV Egyenes beszéd című műsorában Csintalan Sándor arról beszélt, két olyan embert ismert 1988 óta, akik magukra vették azt a feladatot, hogy egy párt felépítésében konkrét szerepet vállaljanak. Az egyik Simicska Lajos volt, az összes többi ember, amint hozzájutott a pénzhez, ellopta – idézte a volt MSZP-s képviselőt. Szigetvári Viktor arra is kitért, hogy amikor a riporter azt kérdezte, “Simicska a pártnak lapátolta ki a pénzt, és nem saját magának?”, akkor Csintalan azt válaszolta, “így is fogalmazhatjuk különben”.

Az Együtt társelnöke azt mondta, Magyarországon egy gazdasági érdekkör az állam erőforrásait a saját zsebébe csatornázza. Szavai szerint ez az állapot általában akkor szokott lelepleződni, amikor az érdekeltek összevesznek és most ez történt, mert Orbán Viktor miniszterelnök összeveszett Simicska Lajossal. Kijelentette, szerinte nem “Simicska-ügy van, hanem Orbán-ügy, mert Orbán Viktor engedte, hogy Simicska Lajos lopjon a mi pénzünkből és utána abból a Fideszt finanszírozzák”.

Szigetvári Viktor elmondta: azt kérik, az ügyészség tanúként nyilatkoztassa Csintalan Sándort. Továbbá hallgassa meg Orbán Viktort arról, hogyan lehetséges, hogy “az ő oligarchapartnere (…) lophatott az ő engedélyével, a mi pénzünkből a Fidesznek”.

Arra a kérdésre, hogy az Indexen megjelent idézet szerint a műsorban Csintalan Sándor úgy javította kijelentését: “Simicska nem lapátolt ki semmit. De pénz nélkül nem működik a politika, és aki az ellenkezőjét állítja, az hazudik”, Szigetvári Viktor azt felelte: Csintalan Sándor továbbra is a Simicska-médiabirodalomban dolgozik, ha később letagadta amit mondott, akkor is kimondta a tévében. “Nem hiszem, hogy elmezavarban szenvedett abban a pillanatban”, amikor nyilatkozott – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik