Belföld

Eltemették Schweitzer Józsefet – Orbán is részvétét fejezte ki

Végső búcsút vettek Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbitól a Kozma utcai zsidó temetőben.

A temető zsúfolásig megtelt ravatalozójában két tanítványa, Verő Tamás és Radnóti Zoltán búcsúztatta a 93. életévében előző nap elhunyt főrabbit, a Rabbiképző Intézet egykori igazgatóját.

A szertartáson Verő Tamás rabbi igaz embernek, igaz rabbinak nevezte Schweitzer Józsefet, aki továbbvitte, sőt túlszárnyalta elődeinek munkásságát. Hosszú élete során generációkat kötött össze, folytatta egy nemzedék munkáját, amelyet elpusztítottak a soában, és gondoskodott arról, hogy kineveljen egy új nemzedéket, amelyik továbbviszi az eszméket. 

Radnóti Zoltán rabbi Schweitzer József élettörténetét felidézve hangsúlyozta: az életrajzi adatok szárazak ugyan, mégis tükröződik bennük “a világtörténelem leghosszabb százada”, a 20. század. 

Orbán Viktor miniszterelnök együttérzését fejezte ki a gyászoló családnak. A kormányfő szerint Schweitzer József “mindig igaz emberként, alázattal és türelemmel végezte a Mindenható által neki szánt szolgálatot”. Mint fogalmazott, a történelem viszontagságaiban edződött, erős, mégis nyugodt személyisége, műveltsége és segítőkész hozzáállása a magyar zsidó kulturális és tudományos élet ikonikus alakjává tette őt.

“Feleségemmel együtt hálával gondolunk rá, és köszönettel emlékezünk arra, milyen lelkesen és érző módon mutatta meg nekünk a zsidó élet szépségeit” – írta a miniszterelnök, aki szerint Schweitzer József távozása Magyarország számára olyan veszteség, amiért csak hosszú és tartalmas élete során rabbiként, tudósként, tanárként és közéleti személyiségként elért eredményei kárpótolhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik