Belföld

A polgármester szabja meg a tévéműsort is

szécsényi tévé (szécsény)
szécsényi tévé (szécsény)

Úgy tűnik, a szécsényi városvezetés nem nagyon hisz a független médiában.

Furcsa elképzelései vannak a sajtóról a Nógrád megyei Szécsény fideszes többségű önkormányzatának. A helyi városi tévé korábbi főszerkesztője, Kulcsár József hívta fel a Hír24 figyelmét arra, hogy az önkormányzat pályázatot írt ki a televízió működtetésére.

Az ellátandó feladatok közt szokványosnak mondható a városi rendezvények rögzítése, a képviselő-testületi ülésekről való összefoglaló készítése, az azonban már nem, hogy a képviselő-testületi ülések teljes rögzítését a polgármesterrel való egyeztetéshez kötik, ugyanígy azt is, hogy az aktuális helyi közügyekről történő beszélgetéseknél a megszólalókról ugyancsak a város vezetőjével kell egyeztetni.

–         Az önkormányzat polgármesterével történt külön egyeztetés szerint eseti jelleggel a képviselő-testületi ülések vágatlan felvételen történő rögzítése, kábeltévén történő közvetítése, archiválása.

–          Az önkormányzat polgármesterével történt külön egyeztetés szerint kamerafelvétel rögzítése önkormányzati képviselőkkel, vagy meghívott vendégekkel az aktuális helyi közügyeket érintően.

Kulcsár azt írja: ezeket a kitételeket a városlakók és köztük a pályázók is mély felháborodással fogadták, mert az újságírói függetlenség nagyfokú megsértéséről van szó, miközben a város polgármestere saját ízlésének megfelelően korlátozza a kommunikációt.

A pályázati kiírásban megfogalmazott elvárások ráadásul törvénytelenek is: a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 7. §-a kimondja, hogy a médiatartalom előállítója jogosult a tulajdonostól, támogatótól, hirdetőtől való szakmai függetlenségre és a tulajdonosi vagy támogatói nyomásgyakorlással szembeni védelemre.

Adekvát adáskezdés a helyi tévében – a polgármester szól népéhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik