Belföld

Paczolay elégedetten hagyja ott az Alkotmánybíróságot

Elégedetten távozom, bár azt nem mondom, hogy folytatnám - mondta Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság február végén távozó elnöke az Akadémia jogtudományi intézetében tartott szakmai beszélgetésen.

Paczolay Péter egy kérdésre válaszolva elmondta: nem gondolja, hogy le kellett volna mondania, bár tudja, hogy ezzel sokaknak örömet szerzett volna. Római nagyköveti kinevezéséről szóló hírekkel kapcsolatban megjegyezte, aki elolvasta indoklásait, különvéleményeit, láthatja, hogy ez a kérdés nem befolyásolta bírói munkájában. (Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter dacemberben jelentette be, hogy a római magyar nagykövetséget a tervek szerint Paczolay Péter vezeti majd.)

Elnöki szerepfelfogásáról szólva Paczolay Péter kifejtette: a jogállamiság alapvető eleme a jogbiztonság, amelynek az Alkotmánybíróságban is érvényesülnie kell, tehát a testület nem hozhat ellentmondó döntéseket, “mert azzal a jogállamiság sírját ássa”. Az Alkotmánybíróság legyen kiszámítható – hangsúlyozta egykori credóját a távozó elnök, majd hozzátette: mire gyümölcseit meghozta volna ez a törekvése, “megváltozott az alaptörvény és minden”

Az elnök felidézte, hogy megváltozott a testület hatásköre, létszáma, a bíróválasztás módja. Paczolay Péter tovább bíráskodó kollégáinak címezve annyit mondott: “próbáljanak koherens ítélkezési gyakorlatot folytatni”.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik