Belföld

Közérdekből ült Orbán Ráhel a királyi páholyba

Okovacs-Szilveszter(1)(960x640).jpg (ókovács szilveszter)
Okovacs-Szilveszter(1)(960x640).jpg (ókovács szilveszter)

A 168 óra szerint mást válaszolt a Magyar Állami Operaház, illetve főigazgatója Orbán Ráhel és barátainak látogatásáról. 

A sajtóosztály elismerte, hogy a királyi páholyban csak „a Magyar Köztársaság köztársasági elnöke, családtagjai, valamint vendégei, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, családtagjai, valamint vendégei, illetve királyi családok leszármazottai ülhetnek”. A kormányfő lányának és svájci évfolyamtársainak a pezsgőt a főigazgató szolgáltatta, aki írásban válaszolt a hetilap kérdéseire.

Az ő olvasatában a szabály úgy szól, hogy „nemcsak a miniszterelnök vendégei mehetnek be a királyi páholyba, hanem a kormányfő családtagjainak vendégei is.” Ókovács Szilveszter emlékeztetett rá, hogy még hivatalba lépése előtt született az operaházi belső rendelkezés, „amely összhangban van az Opera százharminc éves hagyományával”, ő is helyesli, ezért hagyta hatályban. „A hely különben az év nagy részében üresen áll, sokat mondok, ha havonta egyszer-kétszer használják”.

A főigazgató azt írta, ő nem pezsgőzött a diákokkal. „Aki mást állít, hazudik.” A vörös szalonban „lekezelt” Orbán Ráhel csapatával, „mert ez része a munkájának”. Ókovács szerint ugyanis habár ő nem főpincér, de házigazda. „A köszöntés pedig éppúgy jár a Felvidékről érkezett csoportnak vagy egy ellenzéki politikusnak, mint a miniszterelnök lánya által vezetett csapatnak, amelynek tagjai vezető turisztikai szakemberek lesznek. Márpedig az Opera nem kis mértékben épül erre a turizmusra”.   

A Magyar Állami Operaház főigazgatója korábban a Klubrádiónak azt mondta, személyesen ő presszionálta Orbán Ráhelt, ugyan üljenek már be a Királyi Páholyba, mert különben telt ház van. A kormányfő lánya – Ókovács Szilveszter szerint – csak vonakodva fogadta el a gesztust. Görög Ibolya protokollszakértő korábban azt mondta, hogy nem az intézmény belső szabályzata, hanem rendelet írja elő, hogy kik ülhetnek a páholyba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik