Belföld

“Orbán Viktort félre kell állítani” – megalakul a Demokratikus Kerekasztal

Bajban vagyunk, ki akarunk kerülni, ez pártfüggetlenül mindenki érdeke - mondta Iványi Gábor, metodista lelkész, a csoport egyik alapítója. Orbán Viktornak pedig mennie kell.

Jövő vasárnap tartják a Demokratikus Kerekasztal (DEKA) plenáris alakuló ülését. Közvéleménykutatók, politikai kutató intézetek, szociálliberális sajtóorgánumok, közszereplők, gondolkodók és baloldali pártok delegációi a meghívottak. Kérdésünkre elmondták, a nevek még nem nyilvánosak, de “az elit krémje” mind ott lesz.

Keretet akarunk adni az elképzeléseknek, és felszámolni a szekértábor-felfogást – mondta Ferge Zsuzsa, szociológus. De legalábbis rámutatni, hogy ezek a szekértáborok nem állnak olyan távol egymástól – tette hozzá.

Hat munkacsoportban dolgoznak majd a Kerekasztalon: kitörési kérdések, progresszív, haladó jövőkép, demokrácia és jogcsomag, igazságos társadalom, gazdaság talpra állítása és újrailleszkedés a külvilághoz. Egyelőre csak a “stadionépítés helyett számoljuk fel a nyomort” szlogen hangzott el, de azt ígérik, konkrét programot dolgoznak ki, és megmondják, merre van az előre.

Nem csak bal, hanem jobboldali, nemzeti, konzervatív kerekasztalok is előkészületben vannak, két-három héten belül nyilvánosak lesznek.

A konkrét tervek kidolgozása gyorsan végbemegy majd, a március 15-re meghirdetett Nemzeti Egyeztető Fórumon kész programmal akarnak előállni.

“Addigra Orbán Viktornak le kell mondania, vagy félre kell állítani!” – szögezte le Iványi Gábor. Azt is hozzátette, hogy az ország nem Budapest, vidéken is alakulnak csoportok, neten keresztül egyeztetnek majd egymással.

“Az embereket nem nyugtatja meg a propaganda, értelmes párbeszéd kell. Eljött az idő, hogy a hatalom kénytelen legyen lejönni tárgyalni” – tette hozzá.

Szövetségesüknek a webnyilvánosságot nevezték, hogy a rendszerváltással ellentétben az ő legitimitásukat ne kérdőjelezhessék meg később.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik