Belföld

Levélben kérik Ádert: ne írja alá a vasárnapi zárva tartásról szóló törvényt

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2014. 12. 18. 12:12

Nyílt levélben mondta el a vasárnapi pihenőnap megszavazásával kapcsolatos meglátásait a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). A címzett: Áder János, akitől azt kérik, ne írja alá a törvényt.

Korábban a témában:

Az MTI-hez eljuttatott levelében a szakszervezet hangoztatja: olyan törvényjavaslatot fogadott el a többség, „amely a foglalkoztatás bővítése, a stabil munkahelyek ellen hat”. Mint írják, a KASZ kezdettől fogva támogatta a vasárnapi pihenőnap bevezetését, azonban most azt látják, hogy „a jelenlegi gazdasági körülmények között az üzletek nyitva tartásáról szóló szabályozás rossz irányba ment”. A szakszervezet nehezményezi, hogy a törvényalkotók nem veszik figyelembe a kereskedelmi dolgozók leterheltségét, a fokozódó stresszt és a folyamatos törvénysértéseket.

10 ezer dolgozó a nyitva tartás mellett

Mint írják: a KASZ kezdeményezésére aláírásgyűjtés kezdődött a nagyobb élelmiszerláncoknál dolgozó munkavállalók körében. Ennek során több mint 10 ezer dolgozó írta alá azt az ívet, amelyben nevüket és személyes adataikat felvállalva kiállnak a vasárnapi nyitva tartás mellett. Az íveket elküldték Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek.

A szakszervezet arra kéri a köztársasági elnököt „ebben a kialakult helyzetben, amely karácsony előtt egy nem várt csapás a dolgozók számára”, hogy ne írja alá a törvényt, azt – élve törvényben rögzített jogaival – küldje vissza az Országgyűlésnek. Indoklásuk szerint a kormánypárti többség nem élt azzal a lehetőséggel, hogy érdemben meghallgassa a dolgozók véleményét. „Az utolsó esélyt Ön jelenti számukra, akinek lehetősége van megálljt parancsolni ennek a vad ámokfutásnak” – győzködi Áder Jánost a szakszervezet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Meghalt Stadler József

Kommentek

Buenos Aires, 2017. november 17.
Az argentin haditengerészet által közreadott archív képen a német gyártmányú San Juan argentin tengeralattjáró Buenos Airesben. Az argentin haditengerészet 2017. november 17-én bejelentette, hogy két napja megszakadt a kapcsolata az Argentína déli partvidékén 44 fős legénységgel hajózó San Juannal. (MTI/EPA/Argentin haditengerészet)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.